2010. december. 11. 16:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 11. 15:52 Világ

Iszlám szélsőségeseket végzett ki az algériai hadsereg

Tíz iszlám szélsőségest öltek meg Algériában a hadsereg katonái péntek este az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) egyik fellegvárának számító területen - közölte szombaton egy neve elhallgatását kérő biztonsági illetékes.

Mintegy 3500-4000 katona csapott le az iszlám szélsőségesekre az afrikai ország keleti részén fekvő Kabília régióban, miután hírszerzési tisztségviselők értesültek róla, hogy az AQIM ebben a térségben készül egy találkozóra.

"A harci műveletek még mindig tartanak, tíz terroristát pedig már megöltek" -  mondta el a biztonsági illetékes, aki hozzátette, hogy nem lehet megerősíteni azokat a külföldi sajtóértesüléseket, melyek szerint az Al-Kaida észak-afrikai szárnyának vezetőjét Algériában megölték.

Az AQIM számlájára az észak-afrikai országban több pokolgépes merénylet és emberrablás is írható, bár az erőszak, amely az 1990-es években érte el a tetőpontját, az utóbbi néhány évben jelentősen csökkent. A szélsőséges iszlamisták ellen az algériai biztonsági erők két évtizede küzdenek, s a konfliktus során mintegy 200 ezer ember vesztette életét. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.