2010. november. 30. 20:54 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 30. 20:55 Világ

A balettáncos apa éveken át zaklatta kisfiát

A split-i balettársulat tagját tartóztatták le a hatóságok, mert a férfi az elmúlt két évben szexuálisan molesztálta most hétéves fiát.

Kiskorú megrontásával és vérfertőzéssel vádolnak egy horvát férfit. Keddi sajtójelentések szerint a split-i balettársulat tagját tartóztatták le a hatóságok, mert a férfi az elmúlt két évben szexuálisan molesztálta most hétéves fiát. A vád szerint az apa havonta egyszer-kétszer találkozott gyerekével, ilyenkor pedig szexuális aktusra kényszerítette. A kisfiú szülei már korábban elváltak. Az anya azt mondta: egy ideje észrevette, hogy valami nincs rendben a gyerekkel. A szexuális zaklatást a helyi gyermekvédelmi szolgálat is megerősítette.

A vádak ellenére az ügyész megengedte, hogy a férfi szabadlábon védekezhessen. Szerinte ugyanis nem teljesen megalapozottak a vádak. Így mindössze távoltartási végzést adott ki. Azt mondta: az eddigi rendőrségi bizonyítékok alapján ennyit tud tenni. A vijesti.net horvát hírportál információi szerint a társulatnál teljesen megdöbbentek a hír hallatán. A vezetőjük ugyanakkor azt mondta: remélik, bebizonyosodik, hogy kollégájuknak semmi köze az ügyhöz. Almira Osmanovic azt is megjegyezte, hogy a férfinak "korábban is voltak már problémái volt feleségével." 
 
 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.