2010. november. 25. 10:10 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 25. 10:21 Világ

Gyásznap Kambodzsában a pánik áldozatainak emlékére

A tömegpánik helyszínén, a Phnom Penh-i Gyémánt hídnál Hun Sen kambodzsai miniszterelnök mondott beszédet, csütörtökön pedig nemzeti gyásznapot tartanak.

A kambodzsai szociális minisztérium eközben bejelentette: módosítják a tragédia halottainak számát. Szerdán, még azt közölték, hogy 456 halálos áldozata van a tömegpániknak, de mostanra kiderült, hogy voltak olyanok, akiket tévesen duplán számoltak. A halálos áldozatok közül 221-en nők, a sérültek száma 395.

A feketébe öltözött Hun Sen könnyes szemmel gyújtott meg füstölőket egy kisméretű oltárnál a híd lábánál. A zászlókat pedig Kambodzsa-szerte félárbocra eresztették, az iskolák zöme bezárt.

MTI

Helyi illetékesek azt közölték: az eddigi vizsgálatok alapján az váltotta ki a pánikot, hogy a tömegben elterjedt, a híd nem bírja el az évenként megrendezett vízi fesztiválra összegyűlt tömeget. A kambodzsai kabinet pedig elismerte: nem számítottak arra, hogy ekkora tömeg gyűlik össze a fesztiválra, emiatt nem voltak elegendőek a biztonsági intézkedések sem.

Becslések szerint legkevesebb hétezren zsúfolódtak össze a nyolc méter széles és száz méter hosszú hídon, amikor a pánik kitört a hívek között és összetaposták egymást.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.