2010. október. 25. 19:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 25. 19:21 Világ

Párizs egymillió euróval segíti a kiutasított romák beilleszkedését hazájukban

Egymillió eurós költségvetésű új programmal segíti 2011-ben Párizs a Franciaországból kiutasított romániai romák beilleszkedését hazájukban - jelentette be hétfőn a francia bevándorlási és nemzeti identitási miniszter.

Eric Besson közleménye szerint a francia program segítségével a Franciaországban illegálisan tartózkodó román állampolgárok a biztos munkahelyteremtésen keresztül valódi támogatást kapnak ahhoz, hogy beilleszkedjenek hazájukban.

Az év eleje óta a párizsi kormány 8601 olyan román állampolgárt küldött haza, akik illegálisan tartózkodtak Franciaországban. Közülük a minisztérium szerint 7447-en önként távoztak, 1154 személyt pedig a hatóságok kényszerítettek hazatérésre.

Az Európai Bizottság szeptemberben jelentette be, hogy létrehoz egy roma munkacsoportot, amely azt ellenőrzi majd, miként költötték el a tagállamok a romák integrációjára szánt uniós forrásokat. A francia kormány azonban Besson közleménye szerint nem kívánja megvárni egy olyan európai program elindítását, amely a strukturális alapok jobb elköltését irányozza elő a romák integrációjára.

Besson arra kérte a felügyelete alá tartozó Francia Bevándorlási és Integrációs Hivatalt (OFII), hogy a román hatóságokkal együttműködve szervezzen meg egy küldöttséget Romániába a program elindítására, és készítse elő a francia miniszter látogatását. Franciaország a program keretében 2011. január 1-jétől elsősorban technikai segítséget ajánl fel a román kormánynak.

A közlemény szerint az OFII 2009-ben 146 beilleszkedési programot finanszírozott Romániában 709 ezer 560 eurós összegben, idén pedig eddig 73 újabb programhoz járult hozzá 354 ezer 780 euróval.

A 47 országot tömörítő Európa Tanács (ET) múlt szerdai romakonferenciáján fogadta el az úgynevezett strasbourgi nyilatkozatot, amely hangsúlyozza, hogy a 12 millió európai roma sikeres beilleszkedése érdekében az emberi jogok védelmével együtt kell járnia a szociális és a gazdasági befogadási folyamatnak. Azt megelőzően Brüsszel kielégítőnek találta Franciaország válaszait a romák tömeges kitoloncolásával kapcsolatban feltett kérdéseire, és felfüggesztette a jogi kötelezettségszegési eljárás megindítását Párizs ellen. Franciaország egyben elkötelezte magát jogrendje módosítására annak érdekében, hogy teljesítse a mozgásszabadságot biztosító európai előírások érvényesítését.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.