2010. augusztus. 27. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 27. 08:47 Világ

110 éves fantomnyugdíjasok keltettek gyanút Görögországban

Fantomnyugdíjasok után nyomoznak Görögországban.

A hatóságok arra próbálnak rájönni, hogy a gyanús esetek közül melyikben lehet szó csalásról. Szép számmal vannak ugyanis olyan magas korúak, akik papírjaik szerint betöltötték a 110. életévüket, és még mindig kapnak ellátást. A gyanú szerint azonban előfordulhat, hogy a nyugdíjas már rég elhunyt, családja azonban még felveszi a havi juttatást. Andréasz Loverdosz munkaügyi miniszter bejelentése szerint az illetékes hatóságok már elrendelték a vizsgálat lefolytatását. 

A görög bürokrácia útvesztőiben találtak olyan esetet is, amely szerint egy személy 1954 óta kap nyugdíjat.  A nyomozás során egyelőre 321 olyan ügyre derült fény, amelyben az ellátott halála után is felvették a neki járó összeget. A legtöbb esetben a családhoz került a pénz. A munkaügyi minisztérium szerint a lassú ügymenet miatt előfordul, hogy akár hét évig nem fut át a nyilvántartási rendszeren, hogy a nyugdíjas elhunyt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.