2010. július. 26. 12:09 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 26. 12:00 Világ

Minibusz robbant az al-Arabíja irodájánál, legalább négyen meghaltak

Legkevesebb négy ember életét oltotta ki egy öngyilkos merénylő hétfő reggel Bagdad központjában az al-Arabíja tévéállomás irodájánál végrehajtott robbantásában.

Kászim al-Muszávi tábornok, Bagdad biztonsági erőinek a szóvivője elmondta, a merénylő egy robbanóanyaggal megrakott minibusszal érkezett az épülethez. Az első ellenőrzőponton átjutott, majd a bejáratnál hozta működésbe a robbanószerkezetet. Az első jelentések szerint a merényletben három biztonsági őr és egy takarítónő vesztette életét. A sebesültek száma legalább tizenhat. Az épületben tetemes anyagi károk keletkeztek, és a robbanás helyszínén hatalmas kráter tátong. 

Muszávi tábornok közölte: az iraki hatóságok korábban olyan információk birtokába jutottak, amelyek arra mutattak, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Irakban működő arab nyelvű hírcsatornák elleni támadásra készül, és erről a hatóságok tájékoztatták az al-Arabíját is. A dubaji székhelyű al-Arabíja a legnépszerűbb arab nyelven sugárzó tévécsatornák közé tartozik, de az Irakban harcoló milíciák túlságosan Nyugat-barátnak tartják. Már a múltban is többször a szélsőségesek célkeresztjébe került. Két éve az al-Arabíja bagdadi irodavezetője kis híján életét vesztette egy, a gépkocsijára mágnessel illesztett pokolgép robbanásában.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.