2010. június. 23. 12:23 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 23. 12:30 Világ

Még élő cellatársa tüdejéből evett a "roueni kannibál"

Az áldozat még élt, amikor cellatársa felvágta mellkasát, és kimetszett egy darabot a tüdejéből, hogy megegye - közölte a törvényszéki orvos szakértő egy kannibalizmussal vádolt francia rab perében.

A gyilkossággal és barbarizmussal vádolt Nicolas Cocaignt - vagy ahogyan a helyi sajtó emlegeti, a "roueni kannibált" - a normandiai Rouenban, a 2007-ben elkövetett bűncselekmény színhelyén állították bíróság elé.

A 39 éves vádlott már a per elején elismerte bűnösségét. Az áldozat boncolását végző Patrick Laburthe orvos szakértő tanúvallomásában azt mondta, hogy a meggyilkolt Thierry Baudry tüdejének egy részét "csaknem sebészi pontossággal távolították el egy nagyon éles pengével". "Jobb tüdejében vért találtunk, ami arra utal, hogy még életben volt, amikor a szervbe belevágtak" - magyarázta.

A 31 éves Baudry megcsonkított holttestét 2007. január 3-án találta meg a roueni börtön egyik őre, és a boncoláskor kiderült, hogy az áldozat két tüdőizmát és bal tüdejének egy részét kimetszették. Cocaign korábban elmondta, hogy a kivágott tüdő egy részét - amelyről azt hitte, hogy az áldozat szíve - nyersen felfalta, a többit hagymával megsütötte egy összetákolt rezsón. "El akartam venni a lelkét" - indokolta tettét a vádlott a bírónak. A 11 négyzetméteres cellában egyébként hárman voltak, de harmadik társuk nem mert közbeavatkozni, és tavaly egy másik börtönben öngyilkos lett.

A tetovált arcú Cocaign közönyösen hallgatta az orvos szakértői véleményt. A gyilkosság idején azért volt rács mögött, mert arra várt, hogy ítélkezzenek fegyveres rablási ügyében, illetve megkezdődjön pere két másik bűncselekmény miatt, amely közül az egyik fegyverrel elkövetett nemi erőszak kísérlete volt. A mostani ügyben várhatóan csütörtökön születik ítélet. A pszichiátriai szakértők többsége szerint Cocaign nem volt ugyan teljes ítélőképessége birtokában, de büntethető. Ügyvédje azért küzd, hogy börtön helyett kényszergyógykezelésre ítéljék.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.