2010. június. 04. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 04. 08:43 Világ

A szaúdi királyi ház tagjainak elrablását tervezte az al-Kaida

Az al-Kaida jemeni ágának egyik vezetője egy hangfelvételen arra biztatja a szervezet támogatóit, hogy ejtsenek túszul keresztényeket, valamint a szaúdi királyi ház tagjait - jelentette pénteken az amerikai hírügynökség, de nem jelölte meg a felvétel közzétételének helyét.

A terrorista csoport így akar bosszút állni egy női igehirdetőjének letartóztatásáért. A 17 perces, csütörtökön közzétett üzenetben az al-Kaida Arab-félszigetért felelős alvezére, Szajjid as-Sihri beszél. Sihri a túszokat a terrorszervezet bebörtönzött híveiért cserélné ki. A hangfelvétel különlegessége az, hogy elismeri az al-Kaida női támogatóinak fontosságát. Sihri főként egy letartóztatott nő, a szaúd-arábiai Hajla al-Kasszír szabadon bocsátását sürgeti, ami azt jelentheti, hogy bebörtönzésével komoly veszteség érte a csoportot.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.