2010. május. 14. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 14. 18:03 Világ

Botrányt kavart az egyik cseh párt kampányfogása

Nagy felháborodást váltott ki a napokban Csehországban a jobboldali TOP 09 párt kampányfogása, melynek során több tízezer háztartásba csekket küldtek ki azzal a követeléssel, hogy az illető fizesse ki a cseh államadósság rá jutó, több mint 121 ezer koronás (körülbelül 1,2 millió forint) részét.

A cseh TOP 09 párt csekkje nyugtalanságot váltott ki, különösen az idős emberek körében, illetve azoknál, akik nem figyelik a napi politikai eseményeket. Csehországban rengetegen hívták a hatóságokat, a rendőrséget, a szerkesztőségeket, hogy magyarázatot kérjenek a helyzetre - írja a Novinky.cz hírportál. Egy gyorsfelmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka állította, hogy a csekk megijesztette, s csak később jött rá, hogy lényegében választási kampányfogásról van szó. Harminc százalék azt állította, hogy nem kapott csekket, míg öt százalékot az ügy nem érdekli. A cseh rendőrség nem foglalkozik a kérdéssel, mert szerinte nem bűncselekményről, hanem kampányfogásról van szó.

Míg a sajtó és a politikai pártok többsége bírálta, elfogadhatatlannak és ízléstelennek minősítette az állítólag Miroslav Kalousek volt pénzügyminiszter által kigondolt "húzást", a TOP 09 elégedett. "Az utóbbi napokban napi mintegy kétezer telefonhívást fogadunk. Néhányan meghallgatják magyarázatunkat, másokat nem érdekel a magyarázat, egyszerűen durván letolnak minket. Volt azonban olyan esetünk is, amikor egy úr valóban ki akarta egyenlíteni tartozását" - nyilatkozta Jaroslav Polácek, a TOP 09 választási menedzsere. Azt állítja: számoltak a viharos reagálásokkal, a kampányfogással az államháztartás egyre nehezebb helyzetére, a cseh állam egyre nagyobb mértékű eladósodására szerették volna felhívni a figyelmet.

 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.