2010. május. 12. 12:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 12. 13:37 Világ

Nyomozás indult Timosenko ellen

Az ukrán ügyészség szerdán bejelentette, hogy újra megnyitnak egy korábbi nyomozást a volt miniszterelnök, Julija Timosenko ellen.

Timosenkót, aki ma az ellenzék vezetője, azzal gyanúsítják, hogy 2003-ban megpróbálta megvesztegetni az ukrán legfelsőbb bíróság bíráit. A volt miniszterelnök állítólag 125 ezer dollár kenőpénzt ajánlott fel, hogy rokonait és társait kiengedjék a börtönből. 

Julija Timosenkót délelőtt hívták be a bíróságra, hogy hivatalosan is értesítsék őt a nyomozás újbóli megnyitásáról. Egyúttal jövő hétfőre újra beidézték őt, hogy gyanúsítottként kihallgassák. Ezután derül majd ki, hogy a nyomozás érdekében szükség van-e a volt miniszterelnök mozgásszabadságának korlátozására. "A nyomozási osztály azért idézte be Timosenkót, hogy átadjon neki egy hivatalos okiratot. Ebben arról értesítették, hogy nyomozás folyik ellene, mivel megpróbálta megvesztegetni a legfelsőbb bíróság bíráit" - pontosította a bírósági szóvivője.

Timosenko szerint Viktor Janukovics ukrán elnök áll a nyomozás újraindítása mögött. "Janukovics most régi ügyeket rángat újra elő, de ez sehova sem fog vezetni. A nyílt, leplezetlen elnyomás eszközeit használja" - panaszolta Timosenko a sajtó munkatársainak. A volt miniszterelnök szerint Dmitrij Medvegyev orosz elnök május 17-18-i ukrajnai látogatásával kapcsolható össze Janukovics időzítése: az elnök "meg akarja mutatni, hogy miként bánik el az ellenzékkel". Timosenko úgy fogalmazott, az elnök csak egy báb, és nem igazi ukrán hazafi.

Az eljárást eredetileg 2004 májusában, a narancsszínű forradalom előtt indították Timosenko ellen, majd 2005 júniusában, szövetségesének, Viktor Juscsenkónak elnöksége alatt beszüntették az eljárást, anélkül, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően véglegesen lezárták volna az ügyet.

Hirdetés