Tízéves fiúk erőszakolhattak meg egy nyolcéves kislányt
Két tízéves fiút azzal vádolnak, hogy tavaly októberben megerőszakoltak egy nyolcéves kislányt nyugat-londoni otthonuk közelében – hangzott el szerdán egy bíróságon. A fiúk a legfiatalabbak közé tartoznak, akiket eddig nemi erőszakkal vádoltak meg az Egyesült Királyságban.
A fiúk – akiknek a nevét nem hozták nyilvánosságra – tagadják a több rendbeli vádakat. A feltételezett nemi erőszak a két fiú és a kislány otthona közelében, a nyugat-londoni Hayesben történt, még 2009 októberében – írja a BBC. A beszámolók szerint a kislány húgával játszott, amikor a fiúk magukkal vitték egy lakótelepi ház legfelső emeletére, de miután egy autó megzavarta őket, inkább egy közeli mezőn molesztálták a kislányt.
Miután húga egyedül ment haza, édesanyja keresni kezdte a lányt, és a fiúkkal együtt bukkant rá a mezőn – közölte az ügyész, aki a Guardian szerint elmondta, a feltételezett elkövetők egy megfelelően félreeső helyet kerestek ahhoz, hogy erőszakoskodjanak a kislánnyal. Lehúzták a nadrágját és egymásnak segédkeztek az aktusban – tette hozzá. A kislány édesanyjának számolt be a történtekről.
A bíróságon a gyerekek életkora miatt a bíró és az ügyvédek is mellőzték a talár és a paróka viselését, lerövidítették az ülések idejét és a bíró a fogalmazó helyére ült, hogy egy magasságban lehessen a fiúkkal.