Magyar gyermekrablók Riminiben: egy évig is előzetesben maradhatnak
Akár egy évig is előzetes letartóztatásban maradhat az olaszországi Riminiben emberrablás vádjával húsvétvasárnap letartóztatott négy magyar - mindaddig, amíg az olasz hatóságok lezárják a nyomozást.
Súlyos és az Adriai-tengerparti városban precedens nélküli bűncselekménynek nevezte a négy magyar által zsarolás céljából elkövetett gyermekrablást Rimini bíróságának vizsgálóbírója, Giacomo Gasparini. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: nem helyezte őket szabadlábra, mivel a hatósági vizsgálat eddigi állása alapján úgy ítélte meg, fennáll a szökés veszélye. Ezenkívül a négy személy továbbra is veszélyes lehet az egyéves gyermekre és édesanyjára.
A két magyar nő Forlí, a két férfi Rimini büntetés-végrehajtási intézetében maradt előzetes letartóztatásban. Súlyossága miatt viszont az ügy Riminiből átkerült Emilia-Romagna tartomány központi bíróságára, Bolognába. Gasparini elismerte, ez az olasz igazságszolgáltatás terheltsége miatt azt jelenti, hogy amíg a bolognai bíróság áveszi az ügyet, és újabb ügyészt jelöl ki, hónapok telhetnek el.
"Zsarolásos emberrablás esetén az olasz törvények hat hónaptól egy évig terjedő időt írnak elő a rendőrségi nyomozás lezárására" - magyarázta. "Tapasztalatom alapján a rendőrség a maximális egy évet fordítja majd nyomozásra. Továbbra sem világos ugyanis, mi történt húsvétvasárnap. Az emberrablással vádolt magyarok és a szintén magyar anya verziója teljesen eltér egymástól. A gyermek édesanyja azért riasztotta a rendőrséget, mivel négy magyar honfitársa elrabolta gyerekét. Az ezzel vádolt négy magyar szerint viszont a gyereket az anya bízta gondjaikra".
"A letartóztatott magyarok csak abban az esetben szabadulhatnak korábban, ha a rendőrség egy éven belül bizonyítottnak látja ártatlanságukat" - tette hozzá a vizsgálóbíró. A négy magyar mellé hivatalból kirendelt ügyvédnő, Miriam Tacconi elmondta: ügyfeleivel eddig csak egyszer, a letartóztatásuk után két nappal tartott ügyészi kihallgatáson találkozott. Az ügyvédnő szerint az emberrablás vádja túlzás. Mindenekelôtt azt kell tisztázni, az anya valóban prostituálta-e magát Riminiben. Ha igen, ez a letartóztatott magyarok vallomását erősíti meg, miszerint az anya bízta rájuk gyermekét.
"Helyzetüket az ügy Bolognába való áthelyezése tovább nehezíti. A nyarat biztosan, és nem kizárt, hogy még a karácsonyt is előzetes letartóztatásban töltik. Azon dolgozom, hogy ne feledkezzenek meg róluk. A legnagyobb gondot a nyelv okozza. Egy szót sem tudnak olaszul, tolmácsra pedig nincs pénzük" - hangsúlyozta az ügyvédnő.