2010. március. 17. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 17. 17:37 Világ

Budapestre érkezett a brit trónörökös

Budapestre érkezett szerdán délután a brit trónörökös, Károly herceg és felesége, Camilla hercegnő. A hercegi pár különgéppel érkezett négynapos magyarországi látogatásra.

A walesi herceget és Cornwall hercegnőjét katonai tiszteletadással fogadják a Budai Várban, ezt követően pedig vendéglátójukkal, Sólyom Lászlóval tárgyalnak a Sándor-palotában. A négynapos látogatás első napját díszvacsora zárja majd. Magyarországi útján a hercegi pár találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel is. A környezetvédelmen és az éghajlatváltozáson kívül a látogatás kiemelt témája az örökségvédelem, a tudásalapú gazdaság és az esélyegyenlőség is.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.