2010. március. 04. 17:41 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 17:31 Világ

Hitlerrel kampányolnak az abortusz ellen - fotó

Egy szétroncsolt, véres magzat mellett Adolf Hitler portréját ábrázoló házfalnyi plakáttal tiltakozik a terhességmegszakítás ellen egy radikális lengyel abortuszellenes társaság.

MTI

A helyi sajtó csütörtöki beszámolója szerint a 200 négyzetméteres molinón, amelyet a nyugat-lengyelországi Poznan városának egy forgalmas csomópontjában feszítettek ki, az alábbi szöveg áll: "Az abortuszt a lengyel nők számára Adolf Hitler vezette be 1943 március 9-én." A szöveg a náci német birodalomnak arra az egykori törvényére utal, amely úgymond megengedte a terhességmegszakítást a nácik által alacsonyabb rendűnek tekintett népcsoportok számára, míg az "árja fajú" németeknek megtiltotta.

"A magzatelhajtás elleni harcban szelíd módszerekkel már semmilyen hatást nem lehet elérni" - érvelt a Gazeta Wyborzca című napilapnak Mariusz Dzierzawski, az akciót kezdeményező Pro társaság egyik vezetője, azt állítva, hogy a tiltakozásra nem maradt más választásuk. A társaság akciója különösnek mondható, tekintve, hogy Lengyelországban Európa egyik legszigorúbb abortusz elleni törvénye van érvényben. Az erősen katolikus országban  csak abban az esetben megengedett a magzatelhajtás, ha a nő nemi erőszak vagy vérfertőzés következtében esett teherbe, ha veszélyben forog az anya egészsége vagy élete, illetve ha a magzatnál visszafordíthatatlan fejlődési rendellenességet találnak.

Feminista szervezetek szerint a tiltás miatt évente mintegy 180 ezer illegális terhességmegszakítást végeznek el a 38 milliós Lengyelországban, miközben a hivatalos statisztikákban csak évi 200-300 törvényesen engedélyezett abortusz szerepel.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.