2010. február. 09. 14:01 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 09. 13:44 Világ

Németország még több katonát küld Afganisztánba

Németország 850 fővel, 5350-re kívánja növelni Afganisztánban állomásozó katonai kontingensének potenciális létszámát - erről döntött kedden a berlini kormány. Az új mandátumhoz azonban még szükség van a parlament jóváhagyására.

A Bundestag korábbi megbízatása értelmében 4500 német katona vehet részt az afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben (ISAF). A kormány most arra tett javaslatot, hogy a Bundeswehr-kontingenst 500 fővel erősítsék meg, és további 350 főt egyfajta rugalmas tartalékként helyezzenek készültségbe, időben korlátozott feladatok végrehajtására. A parlament alsóháza várhatóan még ebben a hónapban dönt a kormány által kért új mandátumról. Ennek elfogadása a koalíciós pártok többsége miatt bizonyosra vehető. Az ellenzéki szociáldemokrata párt még nem alakította ki végleges álláspontját, míg az  ellenzék másik két pártja, a Zöldek és a Baloldal pártja közül különösen az utóbbi határozottan ellenez mindenfajta csapatnövelést.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az Egyesült Államok a most bejelentettnél jóval nagyobb - mintegy 1500-2000 főt kitevő - csapatnövelésre szólította fel Berlint. A tavaly szeptemberben az észak-afganisztáni Kunduz tartományban német kezdeményezésre végrehajtott, és számos polgári áldozatot követelő NATO-légicsapás után azonban az országban olyan helyzet alakult ki, amelyben a kormány aligha engedhette volna meg magának a kiszivárgott washingtoni kérés teljesítését.

Mindennek kapcsán hirdette meg a német vezetés a közelmúltban új afganisztáni stratégiáját, amelynek középpontjában az afgán biztonsági erők kiképzéséhez nyújtott támogatás erősítése és az újjáépítés fokozottabb segítése áll. Angela Merkel kancellár hangsúlyozta: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az afgán biztonsági erők - a hadsereg és a rendőrség - mielőbb képesek legyenek a stabilitás fenntartásáért való felelősség átvállalására. Ezzel összefüggésben óvatos utalás hangzott el arra vonatkozóan, hogy 2011-ben megkezdődhet a német csapatok kivonása, ami a szükséges feltételek teljesülése esetén 2015-re fejeződhet be. 

Az új német stratégia része még, hogy Németország megduplázza, és 430 millió euróra emeli az Afganisztánnak évente nyújtandó fejlesztési segélyt, 200 fővel növeli az afgán rendőrség kiképzésében részt vevők számát, és  jelentős összeggel járul hozzá az együttműködésre hajlandó tálibok társadalmi visszailleszkedését segíteni hivatott nemzetközi alaphoz.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.