Új baloldali párt alakul Olaszországban
Új baloldali párt jön létre Olaszországban, miután Francesco Rutelli és 11 társa szerdán bejelentette kilépését az ellenzéki Demokrata Pártból (PD).
Az új politikai erő, amely a katolikus centrumhoz kíván közeledni, a Szövetség Olaszországért (Alleanza per l'Italia - AI) nevet veszi föl. Megalakítását Rutelli - Róma volt polgármestere - azzal indokolta, hogy Pier Luigi Bersani októberben történt pártelnökké választásával a PD túlságosan is balra tolódott.
Bersani az egykori miniszterelnök és kommunista párttag Massimo d'Alema emberének számít. A Demokrata Párt két évvel ezelőtt jött létre a Baloldali Demokraták (DS) és a Rutelli által vezetett, mérsékelten baloldali Margherita mozgalom fúziója nyomán. A PD-n belül folyamatos frakcióharcok dúlnak azóta, hogy a párt 2008 tavaszán súlyos vereséget szenvedett a parlamenti választásokon a Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártszövetségtől.
Az AI megalakításának szükségességét az egyik alapító tag azzal indokolta, hogy Olaszországban szükség van egy új politikai erőre. Gianni Verneti szerint a jelenlegi két domináns pártszövetség - a Berlusconi és Umberto Bossi vezette populista erő és "a helyes útról letért" balközép tábor - nem alkalmas az ország előtt álló feladatok megoldására. Az AI - tette hozzá - az ellenpólusa akar lenni mindenféle populizmusnak, előmozdítva az itáliai demokratikus és liberális kultúrát.