Elfogadta az EP bizottsága Göncz első jelentését a mikró hitelekről
Elfogadta az Európai Parlament foglalkoztatási és szociálisügyi bizottsága Göncz Kinga (MSZP) jelentését az új európai mikrohitel-keret létrehozásáról csütörtökön Brüsszelben.
Az új keret elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat segítse a munkaerőpiacon tartani, illetve oda bevonni.
Az EP-bizottság szerint az eredetileg tervezett, négy évre összesen 100 millió eurót tartalmazó keretet 150 millió euróra kellene emelni, és az összeget nem a hátrányos helyzetűek támogatását célzó projektek összehangolására szolgáló alapból, hanem az EU költségvetésének tartalékából kellene biztosítani.
A jelentésről várhatóan decemberben szavaz a parlament plenáris ülése, és a mikrohitelek akár már jövőre rendelkezésre állhatnak - jelezte sajtótájékoztatóján Göncz Kinga.
Az új finanszírozási forráshoz az Európai Bizottság és az EP-testület javaslatai szerint azok az állásukat elveszítő, vagy egyéb okokból hátrányos helyzetű emberek juthatnak hozzá, akiknek kevés esélyük van arra, hogy hagyományos hitelt kapjanak.
"Az általunk javasolt mikrohitelezés sok országban ismeretlen, még Magyarországon sem honosodott meg, bár néhány új tagállamban meglepően kedvező fogadtatásra talált " - fejtette ki Göncz Kinga.
Az EP határozattervezete szerint az Európai Unió 2010-2013 között összesen 150 millió euróval járulna hozzá a hitelkerethez. Ez az összeg az esetlegesen fölmerülő veszteségek elsődleges fedezetéül is szolgálna.
Göncz Kinga szerint az uniós kockázatvállalás, valamint a jó megtérülés esélye arra ösztökélheti a nemzetközi pénzintézeteket, valamint a kereskedelmi bankokat, hogy további összegeket pumpáljanak a mikrohitel-keretbe. Ily módon az összeg akár 500 millió euróra emelkedhet.
Ha a plenáris ülés azt is jóváhagyja majd, hogy a hozzájárulást ne a hátrányos helyzetűek támogatására egyébként is elkülönített közösségi támogatási alapból fedezzék, hanem az EU-költségvetés tartalékaiból, azt jelentené, hogy a segítségre szoruló társadalmi csoportok által fölhasználható közösségi források bővülnek.
Az EP által első olvasatban már megszavazott jövő évi uniós költségvetésben a parlament már a jelentéstevő által kért emelt összegnek az egynegyedét, vagyis 37,5 millió eurót különített el a mikrohitel-keretre.
Hitelre azok a mikrovállalkozások is pályázhatnak, amelyek a szociális gazdaságban dolgoznak, valamint azok, amelyek munkanélkülieket, illetve hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak.
A tartósan munkanélküliek vagy frissen utcára kerültek, és a hátrányos helyzetű emberek mikrovállalkozásainak beindítását mentor- és tréningprogramokkal segítik majd a különböző civil és érdekvédelmi szervezetek, amelyek ehhez szintén igénybe vehetnének uniós támogatást.
Uniós szinten a mikrohitelezésre felhasználható összeget az Európai Befektetési Alap kezelné, amely szerződést kötne a kezelésére az általa meghirdetett tenderek győzteseivel.
A mikrohitel nagyságáról, futamidejéről és kamatáról a szerződő felek állapodnának meg a pályázatban vállalt feltételek mellett.
Ebbe a típusú finanszírozási tevékenységbe az EU az érdekelt csoportok helyzetét ismerő civil szervezeteket is szeretné bekapcsolni - hangoztatta Göncz Kinga.
A jelentés indítványozza, hogy az Európai Bizottság rendszeresen értékelje a mikrohitel fölhasználását, ügyelve a források arányos lehívására a tagországok és a rászoruló csoportok között.
Göncz Kinga elmondta, amennyiben a rendszer sikeresnek bizonyul, a program 2013 után is folytatódik majd.