2009. október. 27. 18:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 27. 19:02 Világ

Decemberre ígérik az észak-erdélyi autópálya első szakaszát

Ismét december elsejére ígérte Emil Boc román miniszterelnök az észak-erdélyi autópálya első, 42 kilométeres szakaszának befejezését, amelynek egy kilométere 12-13 millió euróba került.

A román ügyvivő kormányfő kedden ismét ellátogatott az észak-erdélyi autópálya Kolozs (Cluj) megyei építőtelepére, hogy ellenőrizze a munkálatok menetét. Korábban ugyanis többször megígérte, hogy elkészül a Brassót Borssal összekötő, 415 kilométer hosszú autópálya első, 42 kilométeres szakasza, amely egy év megszakítással immár öt esztendeje épül.

Boc szerint ezt az ígéretet tartani tudják, így a Gyalu (Gilau) és az Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti szakasz kész lesz Románia nemzeti ünnepe alkalmából. Ezt azért tartotta fontosnak megerősíteni, mert az elmúlt napokban olyan híresztelések láttak napvilágot, amely szerint nem lehet majd tartani az említett határidőt.

Hirdetés