2009. október. 20. 12:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 20. 12:02 Világ

Francia cégek 60 ezer állást teremtettek Magyarországon

A gazdasági válságkezelésről és a pécsi vízmű ügyéről beszélt Bajnai Gordon a Le Figaro című napilapban kedden megjelent interjúban. A konzervatív francia újság előző napi párizsi látogatása kapcsán kérdezte a miniszterelnököt.

Bajnai Gordon a lapnak kifejtette: azért kellett elindítani az utóbbi tíz évben halogatott reformokat, mert a válság kezdete óta Magyarországon 100 ezer munkahely szűnt meg. Az ország számára elsősorban az lett volna veszélyes, ha nem fegyelmezett gazdaságpolitikát folytat és nem teljesíti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval kötött megállapodásokat - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Emlékeztetett arra, hogy múlt év októbere és április között a forint jelentősen vesztett értékéből, s ez az egész ország számára kockázatot jelentett, miután 1,7 millió magyar rendelkezik devizahitellel. Jelenleg Magyarország azonban már a konszolidáció útján van: a forint fél év alatt 15 százalékot erősödött, a GDP-arányos államháztartási hiánycél 2009-re 3,9, jövőre pedig 3,8 százalék. Az elemzők 2011-től 3-4 százalékos gazdasági növekedést jeleznek előre, amely lehetővé tette a jegybanki alapkamat 50 bázispontos csökkentést 7 százalékra.

A miniszterelnök kitért arra, hogy a magyar bankrendszer - amely nyolcvan százalékban nemzetközi pénzintézetek ellenőrzése alá tartozik - szilárdnak mutatkozott, s nem kapott olyan támogatást, mint a brit vagy a francia bankok. Az egyetlen gondot a devizahitelek jelentették, de a forint stabilizálására megtett erőfeszítéseknek köszönhetően a kockázat mára jóval kisebb lett - tette hozzá.

A pécsi vízmű körül kialakult vita kapcsán Bajnai Gordon megjegyezte, hogy elsősorban egy ellenzéki irányítású önkormányzat és a Suez csoport közötti ügyről van szó, s a magyar kormánynak nincsenek közvetlen eszközei beavatkozni abba. A miniszterelnök megismételte a lapban, hogy az önkormányzat vízközművel kapcsolatos eljárása jogi szempontból aggályos, viselkedésére nézve otromba, következményeit tekintve pedig az egész ország számára veszélyes precedenst teremt.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország sokat köszönhet a francia befektetőknek, akik 60 ezer munkahelyet teremtettek az országban, valamint megerősítette a Le Figarónak: közvetítést ajánlott a felek között a pécsi ügyben, mert Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ez a sajnálatos ügy rossz fényt vessen az ország imázsára.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.