2009. szeptember. 09. 12:18 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 09. 12:56 Világ

Halálos áldozatokat követeltek a gaboni zavargások

Legkevesebb 15 embert öltek meg a Port Gentil-i zavargásokban a gaboni elnökválasztás eredményének múlt heti bejelentése után, de elképzelhető, hogy számuk a több tucatot is eléri - közölte szerdán egy ellenzéki képviselő.

Pierre-André Kombila ezzel ellentmondott a hatóságoknak, mert hivatalosan hárman haltak meg a múlt heti erőszakcselekményekben a nyugat-afrikai ország olajipari fővárosában, miután a kormány szeptember 3-án bejelentette, hogy Ali Bongo nyerte meg az augusztus 30-i elnökválasztást. Ali Bongo az ország volt diktátorának, Omar Bongónak a fia. Az orvos végzettségű Kombila többször volt már miniszter, és 1998-ban maga is indult az elnökválasztáson. Most Pierre Mamboundou ellenzéki jelöltet támogatta, aki a harmadik lett. Mamboundounak Port Gentil az egyik támogatói bázisa.

Kombila az egyik Port Gentil-i kórház halottasháza által közölt adatokra hivatkozott, de mint mondta, nem tudja, hány holttest van a másik városi halottasházban. "A szemtanúk szerint, akikkel beszéltem, több tucatnyi halott van. Ellenőrizni kell a szóbeszédet, miszerint a hadsereg elvitt és helikopterről a tengerbe dobott holttesteket. Nemzetközi vizsgálatot kell indítani, és meg kell hallgatni a rendfenntartó erők becsületes tagjait, ki kell deríteni az igazságot" - szögezte le.

Az ellenzéki képviselő szerint 311 olyan embert tartanak még őrizetben, aki állítólag részt vett a zavargásokban, köztük mintegy húsz nőt. Jean-Francois Ndongou gaboni belügyminiszter ezzel szemben vasárnap körülbelül 60 ember előállításáról beszélt.

A libreville-i kormány szóvivője kedden az állami televízióban kijelentette, hogy a kormány ura a helyzetnek, kivizsgálja a történteket, és nincs szükség nemzetközi beavatkozásra. A belügyminiszter vasárnap még úgy nyilatkozott, hogy hajlandó hozzájárulni egy nemzetközi vizsgálathoz, és leszögezte: a hadsereg egyértelmű parancsot kapott arra, hogy éleslőszert nem használhat az erőszak elfojtására.

Ali Bongo győzelme bejelentésének hírére olyan súlyos zavargások törtek ki múlt csütörtökön Libreville fővárosban és Port Gentilban, amilyenre évek óta nem volt példa Gabonban.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.