Előre eltervezett merénylet a bécsi szikh templomban
Valószínűleg előre eltervezték a támadást, amely egy bécsi szikh templomban történt a hét végén - mondta kedden egy ügyészségi szóvivő.
"Már csak az alapján is erre lehet következtetni, hogy hat ember felfegyverkezik, elmegy egy ilyen rendezvényre majd ott lövöldözni és szurkálni kezd" - mondta Gerhard Jarosch az osztrák rádiónak.
A nyomozást hátráltatja, hogy a gyanúsítottak és a tanúk kihallgatása is nehézkesen halad, mert az urdu nyelvnek egy olyan változatát beszélik, amelyet csak kevés tolmács ért. Három gyanúsított személyazonosságát még nem tudták megállapítani.
Kedden a hatból öt gyanúsítottat előállítottak egy bécsi bíróságon, a hatodik, akit lőtt fejsérüléssel szállítottak kórházba vasárnap, továbbra sincs kihallgatható állapotban. A feltételezett támadók vallomásáról a hatóságok nem adtak tájékoztatást.
Hat támadó - egy pisztollyal, öt késsel felfegyverkezve - a Bécs nyugati részében álló szikh imahelyen tört rá vasárnap egy istentisztelet közben két indiai gurura és kísérőikre. A gyülekezet tagjai végül lefegyverezték a támadókat, akik szintén megsebesültek. Összesen tizenhatan sérültek meg a vasárnap délutáni incidensben, köztük a két, Indiából érkezett prédikátor. Egyikük, az 57 éves Szant Rama Nand hétfőre virradóra egy bécsi kórházban belehalt sebesülésébe. A szintén kórházba szállított másik guru, Szant Niranjan Dassz állapota javulóban van.
Az eset után a rudolfsheimi gyülekezetből többen úgy nyilatkoztak, hogy a bécsi szikh közösség két másik templomából többen rossz szemmel nézték Szant Niranjan Dassz tevékenységét: ő a szikhizmus több millió főt soraiban tudó ravi dassz nevű irányzatának szellemi vezetője. Az említett két másik templom egy közleményben elhatárolódott a támadástól és kijelentette, hogy elítéli a vallási fanatizmust.
A sajtó - neve elhallgatása mellett - megszólaltatta a bécsi indiai közösség egyik tagját, aki elmondta: a ravi dassz irányzat körüli konfliktus több évre nyúlik vissza. A két prédikátort - mondta - már régóta fenyegették ortodox, a vallást eredeti formájában követő szikhek. "Már Indiában is figyelmeztették, hogy ne prédikáljon" - mondta.
További találgatásra ad okot, hogy a rudolfsheimi templom vezetői azt mondták, a támadás előtt halálos fenyegetésről értesültek és ezért kétszer is kapcsolatba léptek a rendőrséggel, a hatóság azonban nem reagált erre. A kapcsolatfelvétel tényét a rendőrség is megerősítette, azt azonban cáfolta, hogy veszélyre utaló jelet észleltek volna.