2009. március. 27. 08:17 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 27. 08:19 Világ

Gátszakadás Jakartánál, sok a halott

Átszakadt egy folyón épített víztározó védőgátja péntek hajnalban Jakarta mellett, a legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 50-en a vízbe fulladtak.

A hatóságok szerint legalább egy tucatnyian eltűntek, ezért az áldozatok száma várhatóan növekedni fog. A hirtelen nagy mennyiségben kiömlött víz mintegy ötszáz épületet árasztott el részben vagy teljesen - közölte az indonéz egészségügyi minisztérium válságközpontja. Az elöntött területen a vízszint magassága több helyen eléri a 2,5 métert. Házak tucatjai rongálódtak meg. A mentésben részt vevők gumicsónakokkal próbálják elérni a bajba jutottakat.

A gátszakadás egy Jakarta melletti, sűrűn lakott iparvárosban történt, még napkelte előtt. A Pesanggrahan folyó mentén lévő 10 méter magas gátat több mint száz éve építették, amikor Indonézia még holland gyarmat volt. A gát mintegy kétmillió köbméter vizet tartott meg. Szakértők szerint a gátszakadást a több napig tartó esőzés okozta.

A történtek miatt Susilo Bambang Yudhoyonon államfő megszakította nyugat-jávai kampánykörútját, hogy felkeresse a szerencsétlenség színhelyét. Jusuf Kalla alelnök már a helyszínre érkezett, s azt ígérte, hogy a kormány azonnal helyreállíttatja a gátat, és segítséget nyújt a lakóházak újjáépítéséhez is.

Hirdetés