2009. március. 21. 15:08 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 21. 14:38 Világ

Solana elutasította Lavrov javaslatát

Az egész európai földrészre kiterjedő új nemzetközi biztonsági szerződést indítványozott a jelenlegi biztonsági rendszer elégtelenségére hivatkozva szombaton, egy brüsszeli rendezvényen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, de az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyomban elhárította a javaslatot.

A Brüsszeli Fórum elnevezésű rendezvényen Javier Solana úgy vélekedett, hogy a NATO-Oroszország Tanács jobb kiaknázása elegendő az orosz aggodalmak eloszlatására. Lavrov voltaképpen megismételte Dmitrij Medvegyev 2008. júniusi javaslatát egy új biztonsági megállapodásról „Vancouvertől Vlagyivosztokig”, illetve ennek keretében egy biztonsági szerződés kidolgozásáról. Az európai partnerekben nem váltott ki túlzott lelkesedést az orosz államfő javaslata, amelyet túlságosan homályosnak és nem elég kiérleltnek minősítettek, de eddig nem vetettek el. Ezt most Solana egyértelműen megtette.

Lavrovval vitatkozva Solana azt mondta, hogy az érvényben lévő biztonsági architektúra jól működik, nincs szükség arra, hogy egy másikkal váltsák fel. „Sok lehetőség van (a NATO-Oroszország Tanácsban), amelyekről nem mondanám, hogy teljesen megfeledkeztek, de nem használták ki őket száz százalékig” – mondta. A tanácsot 2002-ben hívták életre, működését a 2008. augusztusi orosz-grúz konfliktus után hat hónapra felfüggesztették, majd nemrég újraindították.

Lavrov bírálta az amerikai rakétarendszer elemeinek tervezett kelet-európai telepítését, valamint az EU-t azért, hogy megpróbálja gyengíteni Oroszország hagyományos kapcsolatait a volt szovjetköztársaságokkal. Külön említette Fehéroroszországot, amelyet az EU szerinte befolyási övezetébe próbál vonni, arra bátorítva, hogy ne ismerje el Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét.

Megerősítette, hogy nincs semmi bizonyíték Irán állítólagos atomfegyverkezési szándékaira, és felszólította a Nyugatot, hogy a „tisztelet” alapján tárgyaljon, folytasson párbeszédet Teheránnal.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.