Krokodil ölhette meg az eltűnt kislányt
Krokodilt láttak egy ausztráliai mocsárban fürdőző gyerekek azon a helyen, ahol pár pillanattal korábban észrevették társuk, egy 11 éves kislány eltűnését - közölték hétfőn helyi rendőrök.
A kislány a húgával és két barátjával pancsolt vasárnap az észak-ausztráliai Darwin peremén fekvő mocsárban, amikor hirtelen eltűnt. A gyerekek elmondták a rendőröknek, hogy egy krokodil feje búbját és farkát pillantották meg a vízben, ahol korábban társuk úszkált.
A hatóságok még hétfőn is folytatták a kislány utáni kutatást, de csupán a sortját találták meg a vízben pár méterre attól a helytől, ahol nyoma veszett. Ha beigazolódik a gyanú, hogy a gyermeket a krokodil ölte meg, öt héten belül ez már a második gyilkos krokodiltámadás lesz Ausztrália északi részén. Február 8-án a térség egyik folyójából egy ötéves kisfiút ragadott el krokodil. A 4,3 méteres hüllő gyomrában később megtalálták a fiúcska maradványait.
A szövetségi törvény 1971-ben védett állattá nyilvánította a krokodilt, s azóta az ország trópusi északi vidékén alaposan elszaporodott a ragadozó.