2009. január. 04. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 04. 16:21 Világ

Orosz hadihajók a világ minden táján

Az orosz vezérkar vasárnap támogatásáról biztosította a haditengerészet tervét, hogy a jövőben hadihajókat állomásoztassanak a világ minden táján baráti kikötőkben – mondta el a RIA Novosztyi hírügynökségnek Anatolij Nogovicin, a vezérkari főnök helyettese.

A Szovjetunió széthullása, 1991 óta meglehetősen alulfinanszírozott orosz haditengerészet tavaly a szomáliai kalózok elleni kelet-afrikai fellépéssel, valamint hadihajóinak Oroszország dél-amerikai szövetségeseinél tett látogatásaival hívta fel magára a figyelmet, s a jelek szerint központi szerepet kapott az 1998-tól tavaly év végéig gazdasági fellendülést átélő Oroszország külpolitikai stratégiájában.

Nogovicin azt mondta, Oroszország közvetlenül tárgyal több kormánnyal az orosz hadihajók állandó jellegű állomásoztatásáról, de konkrétumokat nem mondott. „Senki nem tudja előre megmondani, hogy hol merülhetnek fel problémák. Állandó támaszpontokra van szükségünk, de azok nagyon költségigényesek, ezért mindezt nagyon alaposan át kell gondolni” – mondta Nogovicin.

A RIA Novosztyi ehhez hozzátette, hogy az orosz haditengerészet tárgyalásokat folytat egy állandó fekete-tengeri kikötő kiépítéséről a Grúziától elszakadt (és Oroszország által elismert) Abháziában.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.