2008. december. 01. 08:21 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 01. 08:20 Világ

Kim Dzsong-Il-fotókat tettek közzé

Tizenhat fotót tettek közzé hétfőn Észak-Koreában Kim Dzsong-Ilról, az ország első számú vezetőjéről.

Az észak-koreai állami televízió szerint a fotókat a légierő egyik egységénél tett látogatása során készítették. A felvételek időpontját nem közölték. A 66 éves Kim a fotókon télikabátot visel. Ezt megelőzően vasárnap a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség beszámolt egy légi egységnél tett látogatásáról. Ez volt észak-koreai közlés szerint Kim Dzsong Il hatodik nyilvános megjelenése novemberben.

Hónapok óta számos híresztelés látott napvilágot az észak-koreai vezető egészségi állapotával kapcsolatban, állítólag augusztus közepén agyvérzést kapott. Dél-koreai illetékesek azóta többször kijelentették, hogy Kim felgyógyulóban van. November közepén azonban a japán TBS tv-csatorna internetes portálján azt jelentette, hogy Kim újabb agyvérzést kapott.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.