2008. szeptember. 04. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 04. 10:58 Világ

Thaiföldi válság: megoldás népszavazással?

A thaiföldi kormány elviekben döntött arról, hogy népszavazást tartanak az országban a három hónapja tartó belpolitikai válság megoldása érdekében – jelentette be a kulturális miniszter.

Szomszak Kiacuranont a kormány rendkívüli ülése után közölte, hogy a kabinet „egyelőre csak elviekben jutott egyetértésre” a referendum megtartásáról. Tervet készített róla, a kérdések között pedig lesz olyan, amely arra irányul, hogy a kormánynak le kell-e mondania, fel kell-e oszlatni a parlamentet, s mit gondolnak a folytatódó kormányellenes tüntetésekről – mondta a miniszter.

Nem sokkal korábban Szamak Szundaravedzs kormányfő rádiónyilatkozatában cáfolta, hogy távozni akarna a hatalomból. Kijelentette: nem hajol meg a kormányellenes tüntetők követelése előtt, hanem posztján marad és „megvédi a demokráciát”. Bejelentette azt is, hogy külügyminisztere, Tedzs Bunnag benyújtotta lemondását, és ő elfogadta azt. Hangsúlyozta viszont, hogy „a kormánynak semmi oka távozni”, és hogy nem áll szándékában feloszlatni a parlamentet.

A távol-keleti országban augusztus 26. óta a kormányfő lemondását követelő ellenzéki tüntetések zajlanak, s a miniszterelnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik. Miután a tüntetések kedden a fővárosban erőszakossá váltak, rendkívüli állapotot léptettek életbe Bangkokban, a tiltakozások során eddig egy ember meghalt, és legkevesebb 35-en megsérültek.

A jobboldali üzletemberekből, egyetemi tanárokból és monarchistákból szerveződött Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) nevű ellenzéki párt azért követeli a miniszterelnök távozását, mert azt tartják róla, hogy a 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra volt kormányfő bábja, hogy akadályozza Sinavatra ellen korrupciós vádakkal folyó vizsgálatot, valamint hogy a saját érdeke szerint akarja megváltoztatni az alkotmányt.

Hirdetés