2008. augusztus. 04. 10:41 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 04. 11:10 Világ

A Lufthansa fizette a szakszervezetis luxusnyaralását

Csaknem állásába került az egyik legnagyobb német szakszervezeti szövetség, a ver.di elnökének a csendes-óceáni szigeteken töltött idei nyaralása.

A lemondását követelő felhívások nyomán Frank Bsirske egy hétfői interjúban bejelentette: utólag kifizeti azokat az ingyen repülőjegyeket, amelyeket feleségével együtt a Lufthansától kapott éppen akkor, amikor a ver.di szervezésében a légitársaság földi személyzete sztrájkba lépett.

Az 56 éves szakszervezeti vezető egyben a Lufthansa felügyelő bizottságának a tagja, ezért vehette igénybe az ingyen jegyet. A szolgáltató ágazat dolgozóit tömörítő szakszervezet tagságának körében azonban mindez óriási felháborodást váltott ki, a politikai pártok többsége pedig a ver.di-elnök lemondását követelte. A szemére hányták, hogy előbb szakszervezeti vezetőként kiadta a Lufthansa elleni sztrájkfelhívást, majd fb-tagként a légitársaság költségén - első osztályú, pezsgős és kaviáros ellátásban részesülve - nyaralni utazott, a munkabeszüntetést pedig helyettesei irányították.

A konzervatív CDU/CSU, a szociáldemokrata SPD, valamint a liberális FDP több magas rangú politikusa mindezt erkölcstelennek és etikátlannak minősítette. A szakszervezeti szövetség vezetősége nem foglalt állást.

Nyilatkozatában Bsirske elismerte, hogy hibát követett el. Azt állította, hogy az ingyen jegy fb-tagként járt ugyan neki, de "nem mérte fel kellően, hogy az utazás az adott körülmények között milyen kedvezőtlen visszhangot vált ki". Mindennek nyomán úgy döntött, hogy befizeti a Lufthansa kasszájába a több mint 20 ezer eurót: azt az összeget, amelybe a két repülőjegy eredetileg került volna.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.