2008. április. 27. 15:57 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 27. 15:51 Világ

Súlyos mulasztások állnak a marokkói üzemi tűzvész hátterében

A villamos berendezések és vezetékek karbantartásának elmulasztása okozta az 55 ember halálával és tizenkét dolgozó sérülésével járó szombati nagy tűzvészt a marokkói Casablanca matracgyárában - közölte vasárnap a helyi polgárvédelmi alakulatok parancsnoka.


A gyár vezetői zárva tartatták az üzemcsarnok kapuit, és berácsoztatták az ablakokat, hogy "megakadályozzák az üzemi lopásokat". Ennek a körülménynek döntő szerepe volt az áldozatok nagy számában, hiszen a dolgozók nem tudtak kijutni az égő ipari épületből. Ráadásul nagyon gyorsan szétterjedt a tűz, mert szabálytalanul tárolták az üzemben az éghető anyagokat. Szinte minden biztonsági előírást figyelmen kívül hagytak a casablancai matracgyárban - mondta a polgárvédelmi illetékes a marokkói Medi1 rádiónak adott nyilatkozatában.

A tűzoltóknak lyukakat kellett vágniuk a falba, hogy bejussanak az égő üzemcsarnokba, illetve hogy a bennlévők kimenekülhessenek. Három órába tellett, mire lokalizálták a tüzet, és további öt óra kellett a lángok teljes elfojtásához.

Még javában folyik az áldozatok azonosítása hozzátartozók és orvosszakértők bevonásával. Nehéz, olykor szinte lehetetlen az összeégett testek felismerése, némelyik esetben még az áldozat nemét sem tudták eddig megállapítani.

Vasárnap rendőri felügyelet alá helyezték az üzem tulajdonosát és annak fiát, a vállalat igazgatóját.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.