Csehországban is beköszönthet a tandíjas világ
Mirek Topolánek cseh kormányfő bejelentette, javasolni fogja tandíj bevezetését a felsőoktatásban.
A Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági lapban ismertetett elképzelés szerint a diákok akkor fizetnének az iskoláért, ha már befejezték tanulmányaikat és jövedelmük elért egy bizonyos szintet. „A kormányprogramban világosan benne van, hogy megnyitjuk a vitát az utólagos tandíjról. Ezt most megtettem. Ugyanakkor sehol sincs megírva, hogy a vitánál meg kell állni” – nyilatkozta a lapnak a kormányfő.
Az utólagos tandíj bevezetésének részleteit a kormányfő nem pontosította. Egyelőre nem tudni, hogy milyen magas lenne az évi tandíj, milyen kamata lenne a diákkölcsönöknek, illetve hogy mikor és hogyan kellene ezeket törleszteni.
A tandíj bevezetésének feltétele, hogy a kormánynak sikerüljön elfogadtatnia a parlamentben a kedvezményes diákkölcsönöket, az új ösztöndíjrendszert és a takarékoskodást az oktatásban.
„A felsőfokú végzettség nagyon jól megtérülő beruházás. Ebben mindenkinek részt kellene vennie, mindenkinek, akinek ez sokszorosan megtérül: a társadalomnak, a cégeknek és a diákoknak is. Bizonyított dolog, hogy az utólagos tandíj nem akadály a képzéshez vezető úton, éppen ellenkezőleg” – fejtette ki a lapban a polgári demokrata kormányfő.
Csehország egyike azon fejlett országoknak, ahol a műveltség a leginkább megtérül. Csehországban egy főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkező személy havi fizetése 82 százalékkal magasabb, mint egy középiskolai végzettségűé. Ennél már csak a magyarok vannak jobb helyzetben: a felsőfokú és a középfokú végzettséggel rendelkezők havi átlagbére közötti különbség 117 százalék – írja a tekintélyes cseh napilap.
A Hospodárské Noviny szerint a tandíj bevezetése nagyon kényes ügy, s a kormánykoalíción belül is éles viták várhatók. A Zöldek Pártja ugyanis a választások előtt nyilvános ígéretet tett arra, hogy az egyetemeken és a főiskolákon ebben a kormányzati ciklusban nem vezetik be a tandíjat. A kormányprogramba éppen ezért került be a "vitanyitást" jelző köztes megfogalmazás.