2007. december. 30. 11:31 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 30. 10:30 Világ

Nobel-díjat és szobrot vár a doppingbotrány főszereplője

A spanyolországi doppingbotrány kulcsfigurája, dr. Eufemiano Fuentes szerint elképzelhető, hogy módszerei miatt 20 év múlva akár Nobel-díjat is kaphat.

Az orvos erről a Stern című lapnak beszélt. "Csak saját gyógykezelésemmel szerettem volna segíteni a versenyzőknek. A módszerem miatt talán húsz év múlva Nobel-díjat kapok, vagy szobrot emelnek az emlékemre vagy megölnek" - mondta a 2006 májusában letartóztatott Fuentes, aki több világsztárral - mint például Jan Ullrich, Ivan Basso, Danilo Di Luca - foglalkozott. Hozzátette: a sport egy olyan cirkusz, ahol a versenyzők egészsége csak másodlagos.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.