Basescu áll az új pártunió mögött
Traian Basescu államfő parancsára alakul meg a Demokrata Liberális Párt (PDL), amely a Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) összeolvadása nyomán jön létre – írja a román sajtó.
A hétfő este bejelentett elvi döntés kulisszáit boncolgató bukaresti lapok szerint a szerdán kezdődő tárgyalások nyomán várhatóan éles harc alakul ki az új párton belüli vezető pozíciók megszerzéséért. A lapok tudósításaiból kiderül, hogy máris akadnak a PD-ben és a PLD-ben központi és helyi szinten egyaránt olyanok, akik bírálják a fúzió ötletét.
Az Adevarul című napilap a november végi romániai európai parlamenti választásokon a PD listavezetőjét, Sorin Frunzaverdet idézi, aki szerint a demokratáknak veszteségük származik majd nevük feladásából.
A román lapok egybecsengően arról tudósítanak, hogy az új párt megalakításáról szinte azonnal született meg az elhatározás. A lapok szerint a két alakulat csúcsvezetőségének csak egy része tudott az elvi döntésről, a többieket pedig kész tények elé állították.
Az Evenimentul Zilei szerint Basescu „erőltette” a két alakulat összeolvadását, különben azt kockáztatta volna, hogy 2009-ben kezdődő esetleges újabb elnöki mandátuma alatt sem élvezheti egy erős parlamenti párt támogatását.
A Cotidianul szerint Basescu megfenyegette a PD-t, hogy „új pártot csinál magának”, ha továbbra sem hajlandók egyesülni a Theodor Stolojan által vezetett PLD-vel. A lap szerint az elnöki hivatalban döntöttek az új párt létrehozásáról.
A tárgyalásokon részt vevő, nevük elhallgatását kérő források a lapnak elmondták: Basescu kategorikusan jelezte a PD-nek, hogy „keressenek más húzóerőt”, ha nem teljesítik a kérését. Ezzel Basescu arra utalt, hogy a PD jórészt az ő népszerűségének köszönheti jelenleg 30 százalék körüli támogatottságát.