2007. október. 26. 12:08 Utolsó frissítés: 2007. október. 26. 19:07 Világ

Képek a titokzatos szíriai épületről – bombázás előtt és után

Új műholdas fotók azt mutatják, hogy az izraeli légierő által szeptemberben bombázott területről nyomtalanul eltűntek egy épület – számos szakértő szerint egy részben felépített atomreaktor – romjai.

Az Eufrátesz mellett épült, 50 méter magas épület romjait rekordgyorsasággal tüntették el a szíriai hatóságok. Damaszkusz cáfolta, hogy készülő atomreaktort bombáztak volna le az izraeli gépek, szerintük egy üres kaszárnyát romboltak le. A nyomok gyors eltüntetése viszont megerősítette a szakértők gyanúját, hogy itt nem egy üres kaszárnya állt.

A gyanús épület augusztus 10-én és hűlt helye október 24-én
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség emberei korábban jelezték, szeretnék a helyszínen tanulmányozni az épület mibenlétét, de a „nagytakarítás” ezt most enyhén szólva megnehezíti. Mindenesetre tanulmányozzák a területről korábban készített műholdas fotókat.

Számos szakértő kitart amellett, hogy a területen atomreaktor épült, amelynek plutónium-termelő kapacitása évente  egy-egy nukleáris fegyver töltetét biztosította volna.

New York Times

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.