Juscsenko az ellenzéknek is adna miniszteri tárcákat
A konstruktív kormányzás és a "békés együttélés" nevében Viktor Juscsenko ukrán elnök az ellenzéknek, a Viktor Janukovics vezette Régiók Pártjának is adna miniszteri tárcákat, valamint parlamenti posztokat.
Viktor Juscsenko erről a Le Figaro című párizsi napilapban szombaton megjelent interjúban beszélt. "Nem nagykoalícióról beszélek, hanem a három politika erő közti szükséges párbeszédről, ami zöld utat nyithatna a parlamenti munka megkezdéséhez" - tette hozzá az ukrán államfő.
Az újság azon kérdésére, hogy Julia Timosenkót kinevezné-e kormányfőnek, Juscsenko azt válaszolta: "Igen, ez lehetséges, de csak a demokratikus többség és az ellenzék közötti megállapodást követően. Átláthatóság lesz a kormány és a parlament létrehozásában. Az egyetlen Isten adta lehetőségünk az, hogy félretesszük a politikai szeszélyeskedéseket".
Az ukrán elnök szerint a választás sajátos eredményt hozott azzal, hogy a "demokratikus koalíció, az európai választás" győzött, ugyanakkor a Régiók Pártja szerezte meg a parlamenti helyek egyharmadát. Véleménye szerint a parlamenti munka nem tud megkezdődni, ha a Régiók Pártja képviselői vagy a szocialisták bojkottálják azt, ezért szükséges a párbeszéd.
Juscsenko megvalósítható példaként vetette fel, hogy a "narancsos erők lépnek koalícióra, de a párbeszéd lehetővé tenné az ellenzéknek, először Ukrajna történelmében, hogy miniszteri tárcákkal, parlamenti posztokkal is rendelkezzen. Békés együttélést javaslok egy konstruktív rendszerben".
A múlt vasárnap rendezett előrehozott parlamenti választásokon a központi választási bizottság adatai szerint a leginkább megerősödött Julija Timosenko Tömbje a voksok 30,71 százalékát gyűjtötte be, míg a Viktor Juscsenko elnököt támogató, szintén a "narancsos erőkhöz" sorolt Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) tömörülést a szavazók 14,15 százaléka támogatta.
Így a két pártnak együtt összesen 228 mandátumos, csekély többsége lehet a 450 tagú legfelsőbb tanácsban, annak ellenére, hogy a legtöbb szavazatot - 34,37 százalékot - a Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja szerezte meg.