2007. június. 25. 08:02
MTI
Utolsó frissítés: 2007. június. 25. 08:33
Világ
Robbanóövet tettek a BBC elrabolt tudósítójára
Robbanóövvel a derekán mutatták be palesztin elrablói Alan Johnstont, a BBC brit közszolgálati adó gázai tudósítóját egy videofelvételen, amely vasárnap jelent meg a világhálón.
Az emberrablók azzal fenyegetőztek, hogy működésbe hozzák a szerkezetet, ha bárki erővel megpróbálja kiszabadítani a túszt.
A túsz azt is elmondta, hogy fogva tartóitól úgy értesült, "ígéretes" tárgyalások folytak a szabadon engedéséről, de megszakadtak, miután a brit kormány és a Hamász iszlamista palesztin mozgalom tervet kovácsolt a katonai erővel való kiszabadítására.
A 45 éves brit újságíró, akit március 12-én raboltak el Gázában, fáradtnak, de sértetlennek tűnt a képek alapján. Ez volt a második videofelvétel Johnstonról elrablása óta.