A Magyarországra tartó viharnak már két halálos áldozata is van Bécsben
Csütörtök délután megérkezett az osztrák főváros fölé az előzőleg Németország déli és középső részén, illetve Svájcban és Ausztria nyugati felén pusztító vihar; az ítéletidő már halálos áldozatot is követelt Bécsben
Egy daru a tűzoltóság belvárosi, Am Hof téri épületére dőlt, a darukezelő életét vesztette, az osztrák főváros Duna-város kerületében, egy evezőskikötőnél egy kidőlt fa agyonütött egy 60 éves asszonyt, egy 40 éves férfit pedig megsebesített.
Az orkán erejű szél sebessége a császárváros déli részén meghaladta az óránkénti 120 kilométert is. A központi meteorológiai intézet szerint a szélvihar, amely időközben veszített hevességéből, az éjszakai órákig is eltarthat.
A bécsi külső körút, a nagy forgalmú Gürtel mentén, Margareten és Meidling kerületek határán röviddel 17 óra után életveszélyes helyzet alakult ki, fák dőltek az útra. A vihar leszakította a villamosok felső vezetékét, a 6-os és 18-as villamos nem folytathatta útját. Az emberek pánikszerűen menekültek biztonságot nyújtó helyekre. Itt szerencsére senki sem sérült meg.
Bécs három nagy vasúti pályaudvara, a Westbahnhof, Südbahnhof és a Franz-Josef-Bahnhof egy időre megbénult, fél órára átmenetileg le kellett állítani Bécs repülőtere, Schwechat forgalmát is. Emiatt jelentős késések voltak a légi forgalomn.
A Duna-szigeten, ahol pénteken kezdődik a 24. Szigetfesztivál, jelentékeny károkat okozott a vihar néhány színpadban, konténerekben, több állványzat, tartóoszlop ledőlt. A rendezők szerint a fesztivált valószínűleg nem kell elhalasztani, de nem zárható ki, hogy a sziget bizonyos részeit csak korlátozottan lehet igénybe venni. Vasárnapig a fesztiválon több mint 2 ezer művész lép fel.
A szervezők a vihar miatt kénytelenek voltak elhalasztani Barbra Streisand amerikai színésznő, előadóművész hónapok óta beharangozott, nagy érdeklődéssel várt csütörtök esti koncertjét a Schönbrunni kastély parkjában.
A vihar által megrongált vasúti sínek miatt az osztrák szövetségi vasút (ÖBB) Bécs környékén több helyen időlegesen szüneteltette forgalmát. Fennakadások voltak a bécsi gyorsvasút közlekedésében is. Az utasok emiatt egyórás késésekkel is számolhatnak.