2007. május. 18. 10:52 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 18. 10:52 Világ

Diáktársai kiállnak Malina Hedvig mellett

Akik ott voltunk, mind neki hiszünk, mert ha nem hinnénk, a saját józan ítélőképességünkben kellene kételkednünk - mondta a pozsonyi Új Szónak pénteken Malina Hedvig diáktársa, egyike azoknak, akik jelen voltak, amikor a lány tavaly augusztus 25-én véresre verve, sokkos állapotban lépett be a nyitrai egyetem tanszékére.

Malina Hedvig
Malina Hedvig akkor is, azóta is azt állítja, hogy két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt. Az esetről más nyomozati eredményt felmutató szlovák rendőrség szerint a lány az egész ügyet csak kitalálta. Ezért most hamis tanúzás gyanúja okán valószínűleg bíróság elé állítják, s akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik.
 
A kilenc szemtanú közül hárman nyilatkoztak a lapnak, de ők is csak névtelenül. Nem értik, miért kételkednek a hatóságok a lány igazában, mint ahogy azt sem értik, hogy őket, mint az összevert Malina Hedviggel elsőként találkozó személyeket miért csak a történtek után hat hónappal hallgatta ki a szlovák rendőrség, s hogy akkor miért vártak tőlük minden részletre kiterjedő vallomást. A szemtanúk a lapnak egybehangzóan írták le a történteket.
 
"Az ajtóban megjelent egy rémült, véres, mezítlábas lány. Sírt, egész testében remegett", akit elsőre fel sem ismertek, noha naponta közvetlen kapcsolatban álltak vele. Az egyikük elmesélte, hogy miután a rendőrség hazugsággal vádolta meg a lányt, felkereste őt a szülőfalujában. Hedvig "kitartott az igaza mellett és engem meggyőzött. Egy ideig próbáltuk a környezetünkben is meggyőzni a kételkedőket, még az internetes fórumokra is írtunk, de mára feladtuk, mert a magyarellenes mocskolódásokkal szemben nem számítanak az érveink. Kilenc ember sajnos nem tud meggyőzni egy országot. Azt hittem, ilyesmik csak a Szovjetunióban történtek a koncepciós perek idején, de úgy látszik, nálunk is minden megtörténhet" - így a nyitrai magyar egyetemista.
 
Az Új szó kommentárban is foglalkozik az üggyel. Hírmagyarázója szerint "az igazság itt már nem a legfontosabb kérdés, mert az igazság címkét: nemzetiséget kapott. Egy dolog biztos: akárhogy végződjék is, Malina Hedvig ügye fekete foltja marad a szlovák igazságszolgáltatásnak."
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.