2007. május. 11. 17:39
MTI
Utolsó frissítés: 2007. május. 11. 17:42
Világ
Házkutatást tartottak Sarkozy ügyvédjénél
Házkutatást tartottak Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök ügyvédjének párizsi irodájában pénteken a Clearstream-ügy néven elhíresült rágalmazási botránnyal összefüggésben, a Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap szerkesztőségébe azonban nem jutott be a hasonló céllal érkezett vizsgálóbíró.
A Clearstream-ügyben nyomozó vizsgálóbírók egyike, Francoise Desset egy igazságügyi szakértő kíséretében kereste fel Sarkozy ügyvédjének, Thierry Herzognak az irodáját, ahol rövid ideig házkutatást tartott. A bíró, aki jelenleg a nyomozás során titkosnak minősített, a sajtóban mégis megjelent dokumentumokat kiszivárogtató
forrást próbálja kideríteni, azt ellenőrizte, hogy küldhettek-e ilyen iratokat az ügyvéd faxgépéről a politikai-pénzügyi botrányt nagy terjedelemben tálaló Le Canard Enchainé című hetilapnak -
mondta egy neve elhallgatását kérő igazságügyi illetékes.
A bíró "megállapította, hogy a szóban forgó dokumentumokat erről a gépről nem továbbíthatták" - jelentette ki Herzog ügyvéd, aki provokációnak nevezte a történteket, amellyel véleménye szerint az öt nap múlva hivatalba lépő új elnök helyzetét igyekeznek destabilizálni. Nicolas Sarkozy környezetéből nem kívántak kommentárt fűzni az ügyvédi irodában tartott vizsgálathoz.
A szatirikus hetilaphoz ugyancsak házkutatási céllal érkezett Thomas Cassuto vizsgálóbíró azonban dolga végezetlenül távozott, miután az újságírók nem voltak hajlandók átadni a szerkesztőségi terem kulcsát. "A bíró egy bizonyos dokumentumot keresett és a főszerkesztő közölte, hogy nincs nálunk" - közölte az újság egyik
illetékese. A hetilap szerint a kérdéses dokumentum egy feljegyzés, amelyet Philippe Rondot tábornok, a francia titkosszolgálat volt magas rangú tisztségviselője és a Clearstream-ügy kulcstanúja készített.
A feljegyzésben arról írt, hogy Jacques Chiracnak létezik egy állítólagos titkos bankszámlája Japánban, amit a leköszönő elnök mindig is tagadatott. A bíró, aki egy iratot mégis magával vitt, nem közölte a meghiúsult házkutatás célját. Louis-Marie Horeau, a lap egyik vezetője leszögezte: a szerkesztőség jogellenesnek tekinti a házkutatást, amely ellentétes az európai emberi jogi konvencióval. Ez utóbbi tilt minden ilyen
hatósági lépést sajtócégeknél.
A 92 éves Le Canard Enchainé évtizedek óta a legnépszerűbb szatirikus újság Franciaországban. Oknyomozó cikkeivel számos politikai és gazdasági botrányt robbantott már ki, éppen ezért gyakran kerül szembe a mindenkori hatalommal is. Legutóbbi, szerdán megjelent számának címlapján Sarkozy általános nemtetszést kiváltó máltai "nyaralását" állította pellengérre. A francia csúcsvezetést megrázó Clearstream-botrány
középpontjában egy utóbb hamisnak bizonyult lista áll, amely több mint 800 közéleti személyt - köztük Nicolas Sarkozy akkori belügyminisztert - kevert abba a gyanúba, hogy a luxemburgi Clearstream pénzintézeten keresztül tisztára mosta francia fregattok 1991-es tajvani eladásából származó "jutalékát". Sarkozy visszautasította a vádat és karrierje kettétörésére szőtt politikai mesterkedés áldozatának tekinti magát az ügyben.