2007. március. 24. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 24. 12:18 Világ

Sólyom László megnyitotta a magyar-lengyel testvérvárosi konferenciát

A hagyományos magyar-lengyel összetartás és barátság fenntartásában nagyon fontos szerepet játszanak az egyre szélesedő testvérvárosi kapcsolatok. Erről a magyar köztársasági elnök beszélt, amikor szombaton Przemyslben megnyitotta a két ország együttműködő önkormányzatainak konferenciáját.

Przemysl városa Egerrel ápol testvéri kapcsolatokat. Március 23.
a Magyar-Lengyel Barátság Napja
© przemysl.pl
Magyar és lengyel kötődése egymáshoz sok száz év óta megvan, a lényege, hogy mindig számíthatunk a másik segítségére – jelentette ki Sólyom László, hivatalos lengyelországi látogatásának befejező napján, a Kazimerzowski (Kázmér) Várban tartott rendezvényen.

A köztársasági elnök beszámolt arról, hogy júniusban különvonat indul Budapestről, amely a dél-lengyelországi magyar vonatkozású emlékhelyeket látogatja végig és Przemysl a végállomás, ahol már a X. században megjelentek a magyarok. Przemysl testvérvárosa Eger.

Sólyom László beszédében emlékeztetett arra, hogy tavaly márciusban, a magyar és lengyel testvérvárosok első találkozóján Lech Kaczynski lengyel elnökkel közösen ültették el az együttműködést jelképező fát, és március 23. a két ország parlamentjének közelmúltbeli határozata nyomán a Magyar-Lengyel Barátság Napja lett.

Az elnök beszédét a magyar és a lengyel himnusz kezdő sorait átalakítva, megcserélve fejezte be: "Isten áldd meg a lengyelt, nincs még veszve Magyarország".

A testvérvárosi konferenciát levélben köszöntötte Lech Kaczynski lengyel államfő, aki a berlini EU-csúcs miatt nem tudott eljönni. Levelében Lech Kaczynski többek között hangsúlyozta: a közép-európai szolidaritás valamennyi érintett nép érdeke, együtt erősebbek vagyunk és a történelmi tapasztalatok emléke fontos része a közép-európai identitásnak.

„Az ismét felvirágzó önkormányzati kapcsolatok lengyel és magyar oldalon több mint hetven önkormányzatot ölelnek fel megyei, városi és települési szinten. A kapcsolatok célja a kulturális, gazdasági és információs csere" – írta Lech Kaczynski levelében, amelyet elnöki hivatala vezetője, Robert Draba olvasott fel. A lengyel államfő kiemelte a Kárpátok eurorégió jelentőségét, ebben a formációban Lengyelország és Magyarország mellett Szlovákia, Ukrajna és Románia közigazgatási szervei működnek együtt.

Sólyom László köztársasági elnök szombaton megtekintette a XVII. században épült krasiczyni várat, majd koszorút helyezett el a przemysli katonai temetőben az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében az I. világháború során elesett magyar honvédek emléke előtt tisztelegve.

Háromnapos hivatalos lengyelországi látogatását befejezve Sólyom László és delegációja szombaton délelőtt hazaindult Budapestre.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.