Gyilkosság vádjával őrizetbe vették az öt gyermekét megölő nőt
Kórházi ágyán kihallgatták, majd gyilkosság vádjával őrizetbe vették a belga nyomozók azt a nőt, aki öt gyermekét megölte, majd öngyilkosságot kísérelt meg szerdán egy Brüsszel közeli kisvárosban, Nivelles-ben.
A vádemelés tényét és az őrizetbe vételt csütörtök esti sajtóértekezletén jelentette be a nivelles-i ügyészség vezetője. Ez volt az első sajtóértekezlet az ügyben, több mint egy nappal a tragikus események után, ami azt mutatja, hogy egyelőre nem csak a belga közvélemény, de a hivatalos szervek is értetlenül állnak a tragédia előtt.
Az időközben kiszivárgott hírek szerint a tettes, a negyvenes éveiben járó nő, Genevieve Lhernitte késsel végzett a gyerekeivel, majd saját magát is meg akarta ölni. Ez nem sikerült neki, s ezután ő hívta ki a mentőket, akik viszont már nem tudtak segíteni a 3 és 14 év közötti kis áldozatokon.
A gyerekek (négy lány és egy fiú: mindegyiküknek arab neve van) a sajtótájékoztató szerint éppen tévét néztek, amikor szerda délután anyjuk rászánta magát a végzetes tettre. Egyenként kihívta őket egy szomszédos szobába (kezdve a legkisebbel, s végére hagyva a legidősebbet), s ott egy késsel elvágta a torkukat. A nyomozás eddigi állása szerint - legalábbis erről számolt be a belga kereskedelmi tv, az RTL-TVI esti híradója - csak a legidősebb, az 1992-ben született Yasmine próbált ellenállni, de sikertelenül. A kiérkezett mentősöket, rendőröket olyan borzalmas látványt fogadta a házban, hogy ők is pszichológusok segítségére szorultak.
Az apa (egy gyógyszercég alkalmazottja) a gyilkosság időpontjában éppen üzleti úton volt: csak a brüsszeli repülőtérre érkezve tudták őt értesíteni. Az esti tv-híradó beszámolója szerint sokkos állapotban van, s hallani sem akar arról, hogy meglátogassa feleségét, akit a helyi kórházban ápolnak. Genevieve Lhernitte ugyanazzal a késsel akart öngyilkos lenni, amellyel gyerekeivel végzett, de csak sebeket ejtett magán. Tettére egyelőre nincs magyarázat, bár az köztudott, hogy az utóbbi időben depresszióval kezelték. A szomszédok egyébként normális, kedves emberként írták le a nőt, aki korábban tanárként dolgozott, ám feladta hivatását, hogy otthon maradjon, és gyerekeit nevelhesse.