2007. február. 22. 10:42 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 22. 10:44 Világ

Tagadja ügynökmúltját Ján Sokol szlovák érsek

Írásos nyilatkozatban tagadta ügynökmúltját Ján Sokol, a szlovákiai római katolikus egyház pozsony-nagyszombati egyházmegyéjének érseke, akinek neve szerepel a kommunista államrendőrség, az StB mindenki számára szabadon hozzáférhető ügynökeinek listáján.

Az érsek állítólagos ügynökmúltja régóta ismert, kivált azóta, hogy a Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) az egykori ügynökök névjegyzékét - törvényben előírt kötelességének megfelelően - a honlapján közzétette. Sokol két hónapja került ismét a figyelem középpontjába, amióta egy televíziós műsorban nosztalgikus szavakkal beszélt a második világháború alatt fennállt fasiszta szlovák bábállam népjóléti politikájáról és a háborús bűnökért kivégzett akkori elnök, a pap-politikus Jozef Tiso személyéről.

Sokol az ügynökvádak felmelegítése óta - betegségére hivatkozva - halogatta a reagálást. A csütörtöki szlovákiai lapok ismertetik nyilatkozatát, mely szerint soha senkivel nem állt volna szóba, akiben az StB emberét lehetett gyanítani. Szerinte a neki tulajdonított feljelentések nyilvánvalóan mástól származnak, s a terhelő feljelentésekben szereplő személyek nevét nem is hallotta.

A tizenhét éven át "ügynökbojtárként" jegyzett, majd röviddel az 1989-es rendszerváltás előtt ügynökké előlépett Sokol dokumentumairól az ÚPN levéltárának igazgatója, Bukovszky László az MTI-nek azt mondta, hogy aki az StB nyilvántartásában ügynöki minőségben volt bejegyezve, az a beszervezési szabályzat szerint tudatosan működött együtt az egykori állambiztonság szerveivel.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.