2007. január. 27. 12:19 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 27. 12:27 Világ

Miért nem veszik észre a cseh katolikus püspökök a rendszerváltást?

Nem vették észre a cseh katolikus püspökök, hogy Csehországban rendszerváltás történt, s ezért továbbra is károkozónak tartanak mindenkit, aki bírálni meri a katolikus egyházat. Ha azonban a püspökök nem néznek végre szembe az igazsággal, akkor elveszítik azokat a híveiket is, akik még megmaradtak nekik - írja a Lidové Noviny konzervatív cseh napilap szombati számában.

A tekintélyes újság a Cseh Püspöki Konferencia pénteki nyilatkozatára reagált, amely azt kérte a közvéleménytől, hogy kezelje nagyon óvatosan azokat az eseteket, amikor a cseh papok valamilyen módon együttműködtek a csehszlovák Állambiztonsági Hivatallal (STB). A nyilatkozat szerint e papok döntő többsége valószínűleg áldozat volt, s inkább együttérzést érdemelne. A püspökök megkerülik a dolog lényegét és megpróbálják másra terelni a figyelmet - véli a lap.

"Ha a püspököknél meglenne az akarat a kérdés rendezésére, nem próbálnák meg elterelni a figyelmet. Elismernék, hogy az elhúzódó ügyek lezárása érdekében többet is tehettek volna. Nyilvánosságra hozhatnák például, hogy mit tervez a püspöki konferencia Frantisek Lobkowicz püspök esetében, akinek olyan jó kapcsolatai voltak az állambiztonságiakkal, hogy azok is reálisnak tartották püspökké szentelését. A püspökök egyértelműen kimondhatnák, hogy nem fogják már takargatni azokat a papokat, akik bizonyíthatóan együttműködtek az STB-vel" - írja a Lidové Noviny.

Leszögezi: a cseh katolikus püspököknek nyilvánosan bocsánatot kellene kérniük a hívőktől, amiért az egyház legmagasabb fórumán lesöpörték az asztalról azt a javaslatot, hogy az egyház szembenézzen a papok és a kommunista állambiztonsági szervek együttműködésével.

"Pedig minden nagyon egyszerű. Vagy szembenéznek a püspökök az igazsággal, s ezzel megerősítik az egyház hitelét, vagy fokozatosan elveszítik még azokat a híveiket is, akik még megmaradtak nekik" - fejezi be kommentárját a Lidové Noviny.

Az Állambiztonsági Hivatallal együttműködő személyek néhány éve nyilvánosságra hozott jegyzéke, valamint a médiában nyilvánosságot kapott anyagok szerint a cseh katolikus klérus legalább 150 papja, köztük püspökök is, működött ily módon is együtt a kommunista hatalommal.

Csehországban a kérdés a varsói püspök, Stanislaw Wielgus botrányos ügye kapcsán került ismét az érdeklődés középpontjába. A Lidové Noviny több írásban is élesen bírálta a cseh katolikus egyházat, mert szerinte igyekszik eltussolni a dolgot, s kitér a múlt felelős feldolgozása elől.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.