Lemondott a cseh kulturális miniszter
Benyújtotta szerdán lemondását Helena Trestíková cseh kulturális miniszter. A neves dokumentumfilm-rendezőből lett miniszter asszony lépését azzal indokolta: nem tudja elfogadni azt a nyomást, amelyet azzal kapcsolatban fejtenek ki rá, hogy kit nevezzen ki a miniszter-helyettesi tisztségekbe.
által támogatott kormánya van. Trestíková, aki a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppártot
(KDU-CSL) képviselte a kabinetben, már a bizalmi szavazás előtt újságíróknak elmondta: a miniszterelnök nyomást fejt ki rá annak érdekében, hogy egyik helyettesévé Frantisek Formáneket nevezze ki.
Formáneknek állítólag nagyon aktív szerepe volt abban, hogy két szociáldemokrata képviselő a bizalmi szavazáskor elhagyta az üléstermet, s ezzel lehetővé tette, hogy a kormányoldalnak többsége
legyen a sorsdöntő szavazáskor. A miniszter asszony leszögezte, hogy nem enged a nyomásnak, s
inkább távozik tisztségéből. Az alig két hete kinevezett és pénteken bizalmat szerzett polgári
demokrata, kereszténydemokrata, zöld koalíciós kormányban ez lesz az első miniszteri személycsere, ha Trestíková valóban távozik bársonyszékéből.
Helyi megfigyelők szerint nem kizárt, hogy rövidesen távozni kényszerül tisztségéből Jirí Cunek kormányfő-helyettes és regionális fejlesztési miniszter, akit csúszópénz elfogadásával vádolnak.
Cunek, aki a kereszténydemokraták elnöke, még mint Vsetín város polgármestere 2003-ban állítólag félmillió koronás csúszópénzt fogadott el egy helyi vállalattól. Miután Cunek szenátor, a rendőrség kérte a testületet, hogy engedélyezze büntető eljárás indítását. A felsőház illetékes bizottsága szerdán délután a szenátor mentelmi jogának megszüntetése mellett foglalt állást. A döntést azonban az egész szenátusnak kell meghoznia. Cunek azt állítja, hogy az ellene felhozott vád alaptalan, félreértésen alapul, s azt állítja, hogy tiszta.