Nyolcmagos szuper-PC és Bill Gates a CES-en
A 2007-es Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai szakvásáron Bill Gates, a Microsoft elnöke és Robbie Bach, a Microsoft Szórakoztatóipari és Eszközök Divíziójának elnöke bemutatták a szoftveróriás összekapcsolt rendszerekre épülő újdonságait. Emellett lerántották a leplet egy Intel-újdonságról: a processzorgyártó nyolcmagos rendszert épített.
A szórakoztatóelektronikai kiállításon üzembe helyezett gépben egy Intel 5000-es Blackford alaplap kapott helyet, amelyre két Xeon 5300-as Clovertown processzort ültettek. Négy gigabájt memória, illetve egy nVidia GeForce 8800 videokártya egészíti ki a „szuperkomputert”.
A némi anyagi ráfordítással otthoni körülmények között is felépíthető rendszer Francois Piedonel Intel-mérnök ötlete volt, aki arra akarta felhívni a figyelmet, milyen egyszerűen építhető 8-magos gép hagyományos alkatrészekből.
A Microsoft újdonságainak jellemzője, hogy megalkotásukat a közösségépítés, a közös érdeklődésű barátokkal és családtagokkal történő információ-megosztásra való törekvés ihlette.
Gates és Bach számos új terméket és szolgáltatást jelentett be: új, a Windows Vista™ által inspirált PC-ket, IPTV-képes Xbox 360™-as videojátékot és szórakoztató rendszert, valamint a Forddal elindult együttműködés eredményeit, amelyek az autókban is elérhetővé teszik a digitális élményt. A vállalat emellett bemutatta a Microsoft Windows Home Servert is, amely központi eszköz lehet az otthoni digitális tartalmak tárolásához, védelméhez és eléréséhez.
„Ahogy a szoftverek kiemelkedő képességeinek köszönhetően digitális tartalmak alkotóivá, kiadóivá és fogyasztóivá válunk, tágabb perspektívában gondolkodunk közösségről és szórakozásról is.” – mondta Bill Gates, majd hozzátette: „Egy sereg új szoftvert kínálunk otthonra és az autózáshoz, amelyekkel a felhasználók könnyebben menedzselhetik mindennapi életüket, valósíthatják meg ötleteiket, és oszthatják meg másokkal mindazt, ami érdekes számukra.”
Gates: "a Windows Vista katalizátorként működik" © AP |
Nyitó előadásában Gates elsőként adott bepillantást számos Windows Vista funkció működésébe, és több új, tartalmakkal kapcsolatos partneri megállapodás létrejöttét is bejelentette. Az együttműködések eredményei várhatóan hozzásegítik a felhasználókat, hogy minden korábbinál szabadabban fejezhessék ki kreativitásukat és mélyedjenek el az érdeklődésüknek megfelelő témákban. Ilyen újdonság többek között a Windows DreamScene™, amely a Windows Ultimate extrái között szerepel, s amely a PC n megjelenő háttérképet alakítja át statikus képből egyéni igényekre szabott videó háttérré. Ilyen továbbá a Windows Media Centerben elérhető SportsLounge, amely a FOXSports.com mal együttműködve az élő televízióadást, a valós idejű eredmény-információkat és az online sportmédia élményét ötvözi. A Windows Vista prémium változatai is vadonatúj tartalmakat kínálnak. E tartalmak a Microsoft olyan meglévő és új partnereitől érkeznek, mint a Nickelodeon, a Showtime és a Starz.
Gates egy sor Windows Vistával működő új PC-t is bemutatott. Köztük egyaránt találhattunk innovatív megjelenésű asztali gépet és ultravékony hordozható modellt is. A január 30-án piacra lépő gépek sorából néhány példa:
A Windows Vista által inspirált HP TouchSmart PC, amely asztali környezetbe hozza a jól ismert és kényelmes érintőképernyős megoldást. A PC gyors és egyszerű információ-elérési, kommunikációs és szórakoztató központként funkcionálhat mindenütt, ahol életünk zajlik: a konyhában és a nappaliban egyaránt.
A Toshiba Portege R400 mobil PC – amely szintén a Windows Vista által inspirált modell – gyors hozzáférést kínál e-mailjeinkhez és naptárunkhoz, köszönhetően az összekapcsolódást és a megjelenítést támogató innovatív megoldásainak, amelyek az Active Notifications programra és a Windows SideShow™ technológiára épülnek.
A Medion UMPC ultra-mobil PC többféle adatbeviteli lehetőséget kínál, használható billentyűzettel, de tollal vagy érintéssel is. Tartalmazza az Origami Experience elnevezésű felhasználói interfészt, amely a szórakoztatást és a kommunikációt a Windows Vistát futtató legkisebb személyi számítógépekre optimalizálja.
„A Windows Vista katalizátorként működik számos, most piacra kerülő hardver eszköz szempontjából” – mondta Gates. „Az eredmény az összekapcsolt felhasználói élmények együttese lesz, amelyek érdeklődési körünk, közösségeink és vágyaink között építenek kapcsolatot otthon, munkában és játék közben.”
Otthoni szórakoztatás minden szinten © AP |
A Microsoft a saját játékstúdiója által kifejlesztett Shadowrun és Halo® 2 for Windows Vista játékokat is bemutatta, amelyek megjelenését számos további program is követi majd. Közös jellemzőjük, hogy a Windows Vistát használó játékosok az Xbox 360 révén a Live hálózaton keresztül összekapcsolódhatnak. Az alkalmi játékosok számára a Microsoft az UNO! nevű többplatformos játék működését demonstrálta: itt néhány játékos Windows Vistás PC-n, míg mások Xbox 360-as konzolon keresztül kapcsolódtak be a játékba.
A Windows Vista és a 2007-es Office program fejlesztése a Microsoft és a felhasználók, partnerek közötti példátlan együttműködés eredménye. A két program béta verzióit több mint ötmillió példányban töltötték le, így elmondható, hogy tervezésükben több millió felhasználó működött közre világszerte – köztük az a 7 országban élő 50 család is, akik az Élet a Windows Vistával programban vettek részt.
Robbie Bach bepillantást engedett egy még korai fázisban lévő fejlesztésbe is, amely egyesíti az Xbox 360 és a Microsoft TV IPTV-s változatának erejét. Az „IPTV Xbox 360-on” elnevezésű termék televíziózási lehetőséget kínál digitális videofelvételt, játékot, filmnézést, sőt hang-és videó-kommunikációt is kínál majd.
A Microsoft TV IPTV Edition tovább erősíti piaci pozícióját, hiszen a világ legnagyobb szolgáltatói közül 5 már telepíti, míg 11 további vállalatnál a próbaüzem folyik. Így a program 4 kontinens 14 országában jelen lesz.
Bach emellett szólt az Xbox 360-at övező igen komoly érdeklődésről és arról a sikerről, amelyet a Microsoft a HD DVD-ken keresztül nyújtott vizuális élménnyel ért el. A karácsonyi szezonban az eladott konzolok száma elérte a 10,4 milliót, így egyértelműen az Xbox 360 a vezető következő generációs játék és szórakoztató platform. Sőt, ez a nappalikat összekötő legnagyobb szociális hálózat is, hiszen az Xbox Live tagjainak száma eléri az 5 milliót.
Indító előadásában Gates bejelentette a Windows Home Server, a több PC-t is használó családoknak szánt szoftvertermék megjelenését. A programmal összeköthetőek az otthoni számítógépek, digitális eszközök és nyomtatók, megkönnyítve ezzel a családtagok gyorsan bővülő digitális tartalomgyűjteményének tárolását, védelmét és megosztását, valamint a közös szórakozást. Az év későbbi részében tervezi megjelentetni a HP saját MediaSmart Serverét, amelyet szintén a Windows Home Server működtet majd.
A Windows Home Server azért született, hogy segítsen a felhasználóknak a robbanásszerűen bővülő digitális tartalmak kezelésében. 2006-ban például 273 milliárd digitális kép készült. Ma az Egyesült Államokban több mint 40 millió háztartásban található egynél több PC-vel , és minden harmadik otthonban van MP3 lejátszó. A Windows Home Server automatikusan támogatja az otthoni PC-ket, és központi tárhelyet kínál a család fényképei, zenéi, videói és dokumentumai számára.
Ha valaki éppen nincs otthon, a személyre szabott Windows Live™ Internet cím segítségével távolról is elérheti a Windows Home Serveren tárolt digitális tartalmat. A CES-en több vállalat, így az AMD, az Inventec és a Quanta Computer is bemutat olyan referencia hardvert, amelyet kifejezetten a Windows Home Serverhez terveztek. A Windows Home Server emellett a független szoftverszállítók számára is platformot kínál a digitális otthont valóra váltó innovatív alkalmazások kifejlesztéséhez.
Gates bejelentette a Microsoft és a Ford között megindult együttműködést is, amelynek gyümölcse a Sync névre hallgató, hangparancs-vezérlésű intelligens eszköz. A Sync révén a személyes elektronikai berendezések összekapcsolhatók az autóval. Az eszköz sokféle mobiltelefont, tároló médiumot és hordozható zenelejátszót támogat.
A Sync és az alapját adó Microsoft Auto alkalmazásával a Ford olyan eszközt kínál az autósoknak, amely egyszerre alkalmas a mobiltelefon és a hordozható médialejátszók hangvezérléses üzemeltetésére. A tervek szerint a Sync 2007 második felében lesz elérhető 12, 2008-as Ford, Lincoln és Mercury modellen és kisteherautón. A 2009-es modellévre az eszköz minden Ford, Lincoln és Mercury járműbe bekerül.