2006. december. 27. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2006. december. 27. 10:16 Világ

Több százan jelentkeztek, hogy kivégezhessék Szaddám Huszeint

Több százan jelentkeztek eddig az iraki hatóságoknál hóhérnak, hogy kivégezhessék a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátorát, Szaddám Huszeint.

Sokan dolgoznának érte
© AP
A morbid licitálás azután kezdődött, hogy kedden az illetékes iraki fellebbviteli bíróság helybenhagyta az exdiktátor elleni halálos ítéletet, és meghagyta, hogy harminc napon belül végre kell hajtani a verdiktet, a kötél általi halált. A kivégzésre ezen időszakon belül akármikor sor kerülhet.

Az ország korábbi teljhatalmú vezetőjét nem jogerősen ez év november 5-én ítélték halálra emberiesség ellen bűncselekmények elkövetése, 148 síita kivégzése miatt. 

Núri al-Máliki iraki miniszterelnök tanácsadója, Basszám al-Husszeini közölte az ABC News amerikai hírtelevízióval, hogy több százan jelentkeztek eddig Szaddám Huszein hóhérjának, holott hivatalosan ilyen állás nem is létezik. A tanácsadó naponta 8-10 telefonhívást és 20-30 elektronikus levelet kap az "önkéntes hóhéroktól", szép számmal jelentkeztek mindhárom nagy iraki vallási és etnikai csoportból.

Biztonsági okokból a kormány nem fogja nyilvánosságra hozni, hogy ki hajtja végre a halálos ítéletet.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.