2006. augusztus. 08. 19:41 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 08. 19:11 Világ

Nyolcszázezer kitelepített Indiában a monszun miatt

Közel 800 ezer embernek kellett elhagynia otthonát Indiában a monszunesők kiváltotta áradások miatt, és az árvizek egy hét alatt 187 ember halálát okozták keddi hivatalos adatok szerint.

A déli Ándhra Prades, a nyugati Gudzsarát és Mahárástra, valamint a középső Csattiszgarh szövetségi államokban okozták az elmúlt héten a legtöbb tragédiát az idei esőzések, amelyek minden évben júniustól szeptemberig több száz ember halálát okozzák, és tömeges kitelepítéseket tesznek szükségessé. Egyedül Ándhra Pradesben több mint száz a halálos áldozatok száma és 472 ezer a kitelepítetteké. Több mint hatszáz falut öntött el a víz.

A gudzsaráti ipari központban, a gyémántcsiszoló műhelyeiről híres Szúratban és környékén kétszázezren menekültek el az árvíz elől. Az indiai televíziós csatornákon mutatott felvételeken azt látni, hogy a város utcáin derékig ér a víz.

Az Indiával szomszédos Pakisztán északnyugati részén több mint 140 halálos áldozatot követelt a monszun, de a délnyugati Beludzsisztánban is mintegy harminc falut elöntött az ár. Több ember halálát az áradásoktól megbolygatott mérgeskígyók marása okozta.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.