2006. június. 27. 09:26 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 27. 10:26 Világ

Mégsem véletlen, hanem merénylet volt a török robbanás?

Egy kurd szervezet szerint nem véletlen robbanás, hanem szándékos robbantás okozta a törökországi Manavgatban vasárnap történt tragédiát.

Az állítólagos merénylet elkövetőjeként kedden a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szervezet jelentkezett. Ezzel egy időben a török Vatan napilap azt írta, hogy a biztonsági kamerák rögzítették, amint három terrorista - köztük egy nő - húsz perccel a robbanás előtt elhelyezett egy pokolgépet a merénylet helyszínén. A tragédiában három külföldi - közöttük egy magyar - és egy török állampolgár vesztette életét. A hatóságok továbbra is azt bizonygatják, hogy gázrobbanás történt.

A TAK nem először fenyegetőzött azzal, hogy Törökországban üdülő külföldiekre támad. A kurd lázadócsoport állt a nyugat-törökországi Kusadasi tengerparti üdülőhelyen tavaly júliusban elkövetett, öt halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet mögött is.

Tavaly Törökország idegenforgalomból származó bevétele majd 15 milliárd euró volt. A turizmus a török gazdaság számára kulcsfontosságú ágazat.

Hirdetés