A dán kormányfő-helyettes kiutasítaná a radikális imámokat
Bendt Bendtsen dán miniszterelnök-helyettes szerint ki kellene utasítani Dániából a radikális imámokat.
"Nincs helyük a királyságban" - mondta róluk pénteken a dán TV2 televízióban. Arra reagált szavaival, hogy egy líbiai származású, de dán állampolgárságú radikális imám, egy bizonyos Mohamed Akkari halálos fenyegetést intézett a minap a dán parlament egy mérsékelt muzulmán képviselőjének, Naszír Hadírnak a címére. A fenyegető szavak egy francia tv-nek adott nyilatkozatban hangzottak el. Akkari azt mondta később a dán TV2-nek, hogy fenyegetése voltaképpen "csak tréfa volt", mindenesetre a dániai Iszlám Közösség szombaton leváltotta szóvivői posztjáról Akkarit.
Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő élesen elítélte a választott népképviselő címére intézett fenyegetést. Elsebeth Gerner Nielsen ellenzéki politikus feljelentést tett Akkari ellen. A megfenyegetett képviselő - a Demokratikus Muzulmánok Szervezetének egyik alapítója - nem egyszer állást foglalt a radikális dániai imámok uszító beszédei ellen. Emiatt többször megfenyegették már, s két éve folyamatos rendőri oltalom alatt áll.
A fenyegetést megfogalmazó imám több dániai muzulmán szervezet szóvivőjeként tevékenykedik. Számos muzulmán pappal együtt tavaly decemberben Egyiptomba utazott, hogy tiltakozásokat gerjesszen ott a Jyllands-Posten című dán lap által megrendelt és elsőként közölt Mohamed-karikatúrák ellen. (Később számos más nemzet lapjaiban is megjelentek a kifogásolt gúnyrajzok, nagyszabású tüntetések sorozatát váltva ki az iszlám világában.)