2006. március. 21. 19:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 21. 20:28 Világ

Akár nyolc év börtönt is kaphat az Abu Graib kutyás őrmestere

Bűnösnek mondta ki visszaélés vádjában az egyesült államokbeli Fort Meade támaszponton az illetékes hadbíróság azt az amerikai kutyavezető őrmestert, aki az Abu Graib-i börtönben iraki foglyokat gyötört és tartott rettegésben.

A 24 éves Michael J. Smith őrmestert a héttagú katonai esküdtszék a 13 vádpont közül hatban találták bűnösnek, amiért összesen nyolc év 9 hónap börtön szabható ki. 

Smith a vád szerint Marco nevű kutyájával gyakran űzte "ebtáncoltatónak" nevezett játékát, amelynek az volt a célja, hogy a foglyok az acsargó kutyától való rettegésükben a nadrágjukba vagy magukra piszkítsanak. 

A védelem képviselői azzal érveltek, hogy a férfi felső utasításra cselekedett és méltánytalanul vették őt egy kalap alá az Abu Graib-i hírhedt visszaéléseket elkövető katonai rendőrökkel.

Smith 2003-2004-ben szolgált az iraki börtönben, ugyanabban az időben, amelyben a börtönőrök feladatát ellátó amerikai katonai rendőrök éjszakai szolgálatban kínozták, gyötörték és szexuálisan megalázták a foglyokat. A visszaélésekről készült megrázó fotók 2004-ben egész világot bejárták. Az egyik fényképen a kutya közvetlenül egy iraki fogoly arcába vicsorít. 

A Bagdad melletti börtön másik kutyavezető őrmesterének, Santos A. Cardonának a pere május 22-én kezdődik.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.