2006. február. 01. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 01. 10:32 Világ

Irán: népek bírósága elé állítaná Busht

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint hazája ellenáll a rá nehezedő nemzetközi nyomásnak, és nem adja fel a békés célú nukleáris programját.

„Mindazok, akik nukleáris fegyverkészlettel rendelkeznek, összegyűlnek, döntéseket hoznak, és azt hiszik, hogy az iráni nép aláveti magát a döntéseiknek. Azt mondom az állítólagos szuperhatalmaknak: az iráni nemzet 27 évvel ezelőtt függetlenné vált, önmaga dönt nukleáris ügyben, és ellenáll mindaddig, míg beteljesíti e jogát" - közölte az iráni elnök Busehr városában több ezer főnyi tömeg előtt mondott beszédében, amelyet az iráni állami televízió egyenes adásban sugárzott.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaira, az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára, Franciaországra, Oroszországra és Kínára utalva. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa csütörtökön ül össze Bécsben az iráni nukleáris dosszié ügyében, és várhatóan a BT elé utalja azt.

Ahmadinezsád – válaszképpen az amerikai elnöknek az unió helyzetéről mára virradóra Washingtonban elhangzott beszédére – kijelentette, hogy „a közeljövőben a népek bírósága elé állítják” George Busht. Beszédében az amerikai elnök az iráni vezetést „egy kis klerikális elitnek” nevezte, amely „elszigeteli és elnyomja a népét”.

Az iráni államfő ezzel szemben azokat támadta, „akik könyékig mártják kezüket a népek vérében, akik mindenütt ott vannak, ahol elnyomó háborúk folynak, akik Ázsiában és Afrikában háborúkat robbantanak ki, és milliószámra ölik az embereket”. Ahmadinezsád azt állította, hogy az Egyesült Államok robbantotta ki a 60 millió halálos áldozatot követelő második világháborút is.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.